DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
F1

Ki mikor ül autóba az első barcelonai teszten?

Hétfőn végre felbőgnek az F1-es motorok a katalán versenypályán, hiszen kezdődik az első négynapos kollektív teszt – de vajon kit mikor láthatunk az egyes autók volánja mögött?

Vége a várakozásnak: hétfőtől csütörtökig a Circuit de Catalunya-Barcelona versenypályán gyakorol a Formula-1-es mezőny. Mind a tíz csapat mind a húsz versenyzője jelen lesz az első téli teszten, sőt a Force India Nyikita Mazepint és Nicholas Latifit is autóba ülteti, míg a Williamsnél Robert Kubica tűnik majd fel extra szereplőként két délután erejéig.

f1-barcelona-teszt-beo-1



A legtöbb istálló – a Ferrari, a Red Bull, a Toro Rosso, a Haas, a McLaren és a Sauber – napi váltásban szerepelteti majd a pilótáit, így például a maranellóiak versenygépét Kimi Raikkönen fogja vezetni az első és a harmadik, míg Sebastian Vettel a második és a negyedik nap során. A Red Bullt Daniel Ricciardo, míg a McLarent Fernando Alonso viszi elsőként pályára.

A legfurcsább beosztást a Williams találta ki, náluk minden nap két versenyző fog vezetni, míg a Force Indiánál az első és az utolsó napot is elviszik a fent említett tartalékpilóták. A Mercedes és a Renault egyelőre nem hozta nyilvánosságra, hogy mikor ki vezeti majd az autójukat, sajtóhírek szerint azonban utóbbi szintén megosztja a napi munkát Nico Hülkenberg és Carlos Sainz között – és a tavalyi tapasztalatokból kiindulva nem kizárt, hogy a címvédő alakulat is így tesz majd.

Mindenesetre jelen sorok írásakor ezt tudjuk az első barcelonai teszt csapatonkénti pilótabeosztásáról (FRISSÍTÉS: a Renault megerősítette, hogy pilótáik mindegyik nap megosztják a feladatokat, míg a Mercedesnél Valtteri Bottas kezdi meg a munkát):

  Hétfő (02.26.) Kedd (02.27.) Szerda (02.28.) Csütörtök (03.01.)
Mercedes Bottas / Hamilton Bottas / Hamilton ??? ???
Ferrari Raikkönen Vettel Raikkönen Vettel
Red Bull Ricciardo Verstappen Ricciardo Verstappen
Force India Mazepin Ocon Perez Latifi
Williams Stroll / Szirotkin Szirotkin / Kubica Stroll / Kubica Szirotkin / Stroll
Renault Hülkenberg / Sainz Sainz / Hülkenberg Hülkenberg / Sainz Sainz / Hülkenberg
Toro Rosso Hartley Gasly Hartley Gasly
Haas Grosjean Magnussen Grosjean Magnussen
McLaren Alonso Vandoorne Alonso Vandoorne
Sauber Ericsson Leclerc Ericsson Leclerc
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: