DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

McLaren: Alonso a legjobb példa Norrisnak

Lando Norris 2018-ban már az F2-es mezőny tagja lesz, ráadásul a McLaren tartalékpilótájának is nevezheti magát. Zak Brown szerint a fiatal brit nem is lehetne jobb helyen, ha fejlődni szeretne.

A 18 éves brit már megmutatta, hogy nem lassú versenyző. 2017-ben az F3-t nagy fölénnyel nyerte meg és az F2-ben sem lesz más a célja idén, mint a bajnoki cím megszerzése. A Daytonai 24 órás versenyen már megkezdhette a közös munkát Fernando Alonsóval, aki Zak Brown szerint remek hatással lehet a fiatal pilótára.

A McLaren vezérigazgatóját arról kérdezték, Norrisnak vajon lesz-e még a Daytonai 24 órás versenyhez hasonló részvétele az év kezdete előtt: „Úgy vélem, hogy ebből a szempontból a fiatalabbakkal egy kicsit óvatosabbnak kell lennünk. A pilóták a szezon előtt ilyenkor golfoznak, vagy mással foglalkoznak.”

 norris-2018



„Viszont az nagyon jót tehet Landónak, hogy láthatja Fernando hozzáállását a hétvégékhez. Fernando sokkal felkészültebben vág neki egy versenyhétvégének, mint bárki más, akit eddig láttam. Hihetetlenül fegyelmezett és rendívül szomjas az új információkra” - sorolta fel Brown, miért profitálhat Norris abból, ha Alonso közelében van. 

Az amerikai szakember biztos benne, hogy a spanyol világbajnok miatt a fiatal tanítvány még nagyobb sebességre tehet szert: „Nyilván látja az ember, milyen a sebességük: Lando nagyon gyors, és Fernandótól azt is meg fogja tanulni, hogyan lehet még gyorsabb. A legfontosabb viszont az, hogy láthatja Fernando profizmusát és hozzáállását a versenyhétvégékhez.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: