DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Rosberg szerint a nézők nem fogják átlátni az új gumiszabályt

A 2016-os világbajnok tévés szakértővé vált, ezért idén gyakran hallhatjuk majd meglátását. Most a Pirelli hét keverékből álló száraz palettájáról mondta el lesújtó véleményét.

Változik a Pirelli gumikeverékeinek palettája 2018-ban: száraz pályára nem csupán öt, hanem hét keveréke lesz az olasz gyártónak, újdonság a szuperkemény és hiperlágy. Minden keveréket különböző szín jelöl, a nézőknek ismerniük kell a párosításokat, hogy tudják, melyik versenyző melyik keveréket használja épp, és azt is ismerni kell, mely keverékek elérhetők az aktuális versenyen. A német RTL szakértőjévé avanzsált 2016-os világbajnok, Nico Rosberg tetszését nem nyerte el az újítás, szerinte a nézőket csak összezavarja, hogy ennyi keverék létezik.



„Az én szememben nem a helyes úton járnak. Ezt az emberek már egyáltalán nem fogják tudni átlátni” – idézi Rosberget a motorsport-total.com. A hét keverék közül minden versenyhétvégén három különbözőt lehet majd használni, ahogyan eddig, ez pedig Rosberg szerint lehetőséget adna a nevek és színek egyszerűsítésére:

„Nem az számít, hogy milyen keverék. Egy lágy, közepes és kemény kellene, minden hétvégén ugyanabban a színben. Hogy ezek mit takarnak, azzal nem kellene foglalkozni” – hangzik a korábbi bajnok javaslata. Végső soron úgyis az a fontos, hogy az autón levő gumikeverék az adott pályán a legkeményebb, leglágyabb vagy a kettő közötti, nem az, hogy a Pirelli skáláján hol foglal helyet.

Az elképzelés első ránézésre jónak tűnik, de már a Pirelli is foglalkozott vele, mikor Mario Isola, az F1-es program főnöke megcáfolta: „Lehetne alkalmazni ugyanazt a három színt minden pályán, egy fehér keményt, sárga közepest és piros lágyat, pont, ennyi. De azzal nem adnánk át a megfelelő üzenetet az embereknek. Azt sugallná, mintha mindenhol ugyanolyan gumikat használnánk, ami nem igaz, mert más kerül az autóra Monacóban, Silverstone-ban, Suzukában vagy Monzában” – mondta az olasz szakember.

Emlékeztető a keverékekről és színeikről:

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: