DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
F1

Már úton van az esztétikusabb halo

A glória bevezetésével az FIA-nak minden energiája arra ment el, hogy az idei szezonra egyáltalán elkészüljön az eszköz. Mostanra eljutottak oda, hogy a kinézetével is foglalkozzanak.

Azután, hogy az FIA külső beszállítók segítségével - vélhetően a kinézetre kevés hangsúlyt fektetve - kifejlesztette a fejvédelmi eszköz első generációját, immár elkezdhet azzal is foglalkozni, hogy ne csak funkcióban, hanem esztétikában is nyújtson valamit a pilóták fejét körbeölelő elem. A második generációs halót a tervek szerint vékonyabbá, ezáltal valamivel szebbé is varázsolná az F1-et ellenőrző szövetség. Addig is a csapatok dolga, hogy aerodinamikai elemek felszerelésével valamennyire egybeolvasszák az eszközt az autóval.

1-Gen2 Formula E car - Image 1

Ősztől a Formula-E autóit is glóriával szerelik majd


„Két fő célunk van” – nyilatkozott az FIA egyik biztonsági delegáltja, Laurent Mekies a RACER szaklapnak. „Egyrészt szeretnénk vékonyabbá tenni az elem középső szárát, hogy jobban kilássanak a pilóták. Másrészt egységessé is akarjuk tenni az autóval, hogy jobban mutasson. A második generáció kifejlesztése során ezeket szeretnénk véghezvinni” – magyarázta.

Mint kiderült, a halo nem csak a Formula-1-es csapatok számára tette gyötrelmessé az utóbbi néhány hónapot. Mivel az FIA a királykategóriával párhuzamosan két másik sorozatban is szabványosította az elemet, körülbelül félévnyi hajtás után mostanra lett elég kapacitásuk arra, hogy 2019-es verzióval foglalkozni tudjanak. „El kellett készítenünk a tervrajzokat, hitelesítenünk kellett a beszállítókat és be kellett szereznünk tőlük a legyártott elemeket" - folytatta Mekies. "Mindezt az F1 mellett párhuzamosan végigcsináltuk az F2-ben és a Formula-E-ben is, ami tovább bonyolította a folyamatot. Mostanra azonban minden sínen van – három különböző gyártót homologizáltunk, akik elkészítették a kívánt elemeket. Most már áthelyezhetjük a hangsúlyt a második generáció kifejlesztésére” – zárta a szakember.

Attól függetlenül, hogy az F1-ben most a glória aktuális, az FIA nyitott maradt más megoldásokra is. A legjobb fejvédelmi eszköz megtalálása érdekében a szövetség az amerikai Indycarral kezdett együttműködni.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: