DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Williams: Akkor Alonso is fizetős pilóta

Claire Williams visszavágott azoknak, akik Szergej Szirotkint egyszerű fizetős versenyzőnek tartják a Formula-1-ben. A csapatfőnök úgy véli, mindenkinek vannak szponzorai, Alonsónak is.

Visszautasítja a Williams-Mercedes csapatfőnöke, hogy kizárólag a pénz játszott szerepet a 2018-as pilótapáros kiválasztásában. Mind Lance Stroll, mind Szergej Szirotkin komoly támogatói pénzt hoz az istállónak, ugyanakkor a csapat feje szerint semmi újdonság nincs abban, hogy versenyzők pénzt hoznak a Formula-1-be.

„Ez egy veszélyes üzletág, nem ültetünk valakit kizárólag amiatt az autónkba, mert pénzzel a hóna alatt érkezik. A kiválasztási folyamat ennél sokkal bonyolultabb, természetesen nem kizárólag a pénzen múlik” – nyilatkozta Claire Williams a versenyautó bemutatóján, Londonban.

Van mögöttük szponzori pénz, de Williams szerint nem fizetős pilóták


„Igen, független csapat vagyunk, igen, nehéz pénzt szerezni ezekben az időkben, de ez nem csak ránk igaz, hanem bármelyik istállóra. Nem hinném, hogy sok csapat szerzett új szponzorokat az elmúlt években a száguldó cirkuszban” – tette hozzá Frank Williams lánya.

„Ha egy pilótának komoly pénzügyi háttere van, az nyilván bónuszt jelent, de nem ez a döntő faktor a kiválasztásnál. Abban semmi új nincs, hogy pilóták pénzt hoznak az F1-be. De naivság lenne csak úgy aposztrofálni a pilótáinkat, hogy fizetős versenyzők. A partnerek szövetségre lépnek egy versenyzővel akár annak személyisége, akár nemzetisége miatt” – mutatott rá a csapatfőnök.

A kétszeres világbajnok spanyolra is kitért a témában. „Fernando Alonso erre a legjobb példa. A Santander (az egyik legnagyobb spanyol bank) mindenhova követte őt, a McLarenhez és a Ferrarihoz is. Akkor most feltételeznünk kellene, hogy ő egy fizetős pilóta? Nem tennék ilyet. Negatív jelzőként aggatják ezt a versenyzőkre és nem kellene így tenni” – zárta gondolatait Claire Williams.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: