DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Mindent a szurkolókért tesz a Liberty

2017 elején vette át a Liberty Media az F1 vezetését. Ross Brawn elárulta, hogy jelenleg a hiányosságokat méri fel a vezetőség, és a drukkerek számára fontos változásokhoz évek is kellhetnek.

Folyamatosan új ötletekkel készül Ross Brawn és csapata. Legutóbb az eseménytelen futamok kiszórásának tervével állt elő a brit szakember. Az amerikai vezetőség uralomra kerülése óta folyamatosan hangoztatja: célja, hogy a száguldó cirkusz izgalmasabbá és látványosabbá váljon.

Ross Brawn szerint egyetlen dolgon már sikerült módosítani a 2017-es esztendő óta: „Ami már megváltozott, az az F1 filozófiája. Most már a szurkolókért teszünk mindent, és szeretnénk, ha a Formula-1 válna a világ leglátványosabb sportjává.”

„Ahhoz viszont idő kell, hogy minden információt megszerezzünk, amire szükségünk van, és kielemezzük őket. Csak ezután tudjuk pótolni a hiányosságokat, amikről úgy hisszük, hogy jobbá válik ez a sport. Ehhez két, három vagy akár öt évnek is el kell telnie” - folytatta a tervekkel a brit szakember.

 brawn-a-valtozasokrol-2018



Brawn szerint mostanában nem jellemző, hogy a csapatfőnökök is hozzáteszik a magukét az F1 változásaihoz: „Volt olyan időszak, hogy nagyon szerették megosztani a véleményüket. De ha baj vagy valami nagy probléma lenne, mindenki a problémára összpontosítana, és megpróbálná megoldani azt.”

A Liberty Media vezetőségének tagja elmondta, hogy képzeli el a sport átalakulását: „Ez az, ahogy az ember például egy csapatot vezet. Először tervez, aztán megpróbálja kibontakoztatni a tervét, majd fejleszti azt különböző döntéseken keresztül. Mindig úgy éreztem, hogy az F1 sosem alkalmazta és fejlesztette az alapelveket, amikor otthon ültem, és úgy gondoltam, van jobb módja az F1 felvirágoztatásának.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: