DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Előrébb tart a McLaren, mint bármikor

Egyre több jel mutat arra, hogy a McLaren-Renault együttműködés sikere nem áll meg az álmodozás szintjén. A hírek szerint a Hondáról Renault-ra váltás ellenére is remekül áll a csapat.

Ezt erősítette meg Matt Morris, a wokingiak mérnökigazgatója is. A szakember úgy véli, az istálló már most jobban felkészült az elkövetkező szezonra, mint a Hondával bármikor is. Három csapnivaló évadot követően ugyanis tavaly ősszel szétváltak a patinás istálló és a japán gyártó útjai.

Éppen az volt félő, hogy túlságosan is későn váltott motorszállítót a McLaren, mivel ezeknél a komplex erőforrásoknál nem lehet egyik napról a másikra csak úgy egy teljesen másik motorra váltani. Főtt is a feje egy ideig a wokingi mérnököknek, hogy áthidalják ezt a problémát. Azóta azonban többször is elhangzott, hogy túllendültek a nehezén és a Renault immáron teljesen illeszkedik a karosszériába.

Morris már azt a hírt is megerősítette, hogy a tavalyi konstruktőri kilencedik helyezett az időbeli hátrányt teljes egészében behozta, sőt, felkészültek az évadra. „A Renault-val közösen elvégzett komoly munkának köszönhetően sokkal felkészültebben indulhatunk neki a barcelonai tesztelések első napjának, mint a Hondával bármikor is korábban” – nyilatkozta Matt Morris.

Vissza a győzelmi útra végre?


„Mindig kitűnő érzés a tervezettnél kicsit előrébb gondolkodni, de a legfontosabb munkákat befejeztük. A téli teszteket már a Renault-motorral kezdjük meg a pályán is, a lehető legjobb állapotban vagyunk. Igen késői volt a váltás, az első néhány héten nehéz volt behozni a hátrányt, szoros volt az idő, de azóta a normális tervek szerint haladunk. Már nincsen szó a lemaradás behozásáról, azt az első pár hétben megoldottuk” – mondta el bizakodóan a mérnökigazgató.

„Természetesen, ha előbb kiderült volna, hogy más gyártó motorját használjuk, minden munkát korábban kezdhettünk volna, mivel ez a sebességváltóra és a karosszériára is nagy hatással van. Már az utolsó pillanatnál jártunk, amikor Eric (Boullier) és Zak (Brown) végre letették voksukat a francia gyártó mellett” – tette hozzá Morris.

Ezek után azonban még mindig nagy kérdés, hogy Fernando Alonso (és Stoffel Vandoorne) helyzete valóban javul-e annyit, hogy egy vagy több esetleges futamgyőzelmet is szerezhessenek.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: