DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Idén már a vb-címre hajtanak a Red Bullnál

A 2017-es év a Mercedes és a Ferrari csatáját hozta a világbajnoki elsőségért, az energiaitalos alakulat még nem tudott beleszólni a bajnoki küzdelembe, de idén már mások a tervek a csapatnál.

A Red Bull dolgozói már a téli tesztek előtt pozitívak. Ez két dolog miatt is érthető: egyrészt a tavalyi szezon második felében és a vége felé remek teljesítményt nyújtottak, másrészt elmondásuk szerint az elmúlt pár hónap is jól sikerült nekik, ami sikeres és hasznos barcelonai tesztekhez vezethet.

Helmut Marko, a Red Bull konzulense is azt emelte ki, hogy sikeres telet hagyott maga mögött a csapat: „Készen állunk 2018-ra. Az elmúlt években technikai problémákba ütköztünk a szezonok elején, de most úgy tűnik, minden terv szerint működik.”

 redbullosok-a-gyozelemrol-2018



„Biztos vagyok benne, hogy versenyképesek leszünk az első teszttől kezdve, és folytatjuk a jó szériánkat, amit tavaly az év utolsó harmadában produkáltunk” - folytatta az osztrák szakember pozitív hangnemben.

Max Verstappen is magabiztos, és minél előbb szeretne világbajnok lenni: „Olyan gyorsan szeretném megszerezni a címet, amint az lehetséges. A Red Bull bajnok tud lenni egy leheletnyivel gyengébb motorral is, amit korábban már négyszer meg is mutattak.” A holland ugyanakkor leszögezte, csak a teszt fogja megmondani, hol áll ténylegesen csapata.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: