DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Mikor léphet a McLaren az IndyCarba?

Fernando Alonso tavalyi, indianapolisi beugrása óta téma, hogy a McLaren beszáll-e az IndyCar szériába is. Zak Brown vezérigazgató reálisan látja a jövőt, ahol a Formula-1 komoly prioritást élvez.

A McLaren-főnök óriási rajongója az Indy 500-nak, de az istállónak természetesen a Formula-1 az első, ott szeretnének újra a csúcsra kerülni. Bár korábban nem zárták ki a tengerentúli sorozatba való visszatérést, az biztosan nem a közeljövőben történik majd meg. Most minden erejüket az F1-re kívánják fordítani.

Bár az Andretti Autosporttal karöltve remek autóval és versennyel jelentkeztek, Fernando Alonso kitűnő teljesítményt nyújtva végig az élmezőnyben (sőt, huzamos ideig az élen) autózott, mielőtt a Honda-motor megadta magát a hajrában, a McLaren elsősorban a Formula-1-re fókuszál. A Renault-erőforrással, úgy vélik, ismét számolni kell velük.

Egy ideig nem lesz McLaren az IndyCarban


„Úgy vélem, az IndyCar autók nagyszerűen néznek ki, de egyelőre túl korai lenne csatlakoznunk. Most minden energiánkkal a Formula-1-re figyelünk, ahogy a szerelők és a mérnökök is ugyanezt teszik. Minden perc, amit Jonathan Neale, John Allert, Eric Boullier és jómagam nem 100%-osan erre fordítunk, elpazarolt időnek számít” – nyilatkozta Zak Brown.

„Minél több partnert kell találnom a Formula-1-es csapatunk számára, tehát amíg az IndyCar istállónk építgetését folytatnám, elfeledkeznék elsődleges célunkról, a Formula-1-ről. Mielőtt fejest ugrunk egy ilyen projektbe, előtte vissza kell térnünk az F1-es dobogóra végre. Tízéves stratégiában gondolkodunk, egész évben ezen dolgozunk” – tette hozzá a vezérigazgató.

„2021-ig, véleményem szerint kizárólag a Formula-1 van a látókörünkben, nem hinném, hogy bármilyen más versenysorozatban indulnánk korábban” – zárta gondolatait Brown.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: