DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Irgalmatlan erős lesz a halo

„Akár egy emeletes busz is parkolhatna rajta” – jelentette ki a Mercedes technikai igazgatója az idei évtől bevezetett fejvédelmi eszközről. Néhány részletet is elárult a halo fejlesztéséről.

A legtöbb F1-es csapat nehézségről számolt be, amikor a halo beszerelésére terelődött a szó. Az eszköz idei bevezetése viszonylag későn, a tavalyi szezon során lett hivatalos, így a csapatoknak jelentős munkájukba telt, mire újragondolták a már fejlesztés alatt álló 2018-as autóikat. A Williams technikai igazgatója korábban arról számolt be, hogy a halo aerodinamikai kihívások mellett egyéb feladatokat is a mérnökök elé állított. A nehézségekkel a Mercedesnek is szembe kellett néznie.

alonso_halo2_2017

Ha erre a McLarenre emeletes buszt helyeznének, Alonso legkisebb problémája az aerodinamika lenne


„Nem egy pillekönnyű alkotásról van szó, több kilogrammnyi titániumot kellett beleraknunk az autóba” – magyarázta James Allison, a csapat technikai igazgatója a gárda egyik videójában. „Nagy terheléseket kell kibírnia, így nem valami könnyű szerkezet, ebből fakadóan pedig néhány módosítást is végre kellett hajtanunk az autón, hogy a minimumsúly alatt maradjunk. Olyan szinten megerősítettük a karosszériát, hogy akár egy londoni emeletes buszt is a tetejére rakhatnánk (ami körülbelül 13 tonna). Biztosra kellett mennünk, hogy kibírja majd az előírt terheléseket” – magyarázta.

A szakember arra számít, hogy az eszköz első generációját hamar leváltják majd a továbbfejlesztett változatok, hiszen a Formula-1-ben kevés szabály mondható állandónak. Allison már a következő néhány szezonra változásokat jósol. „Aerodinamikai szempontból nem valami hatékony ez a csőszerkezet, így minden csapat engedélyt kapott arra, hogy terelőelemekkel vegye körbe. A célunk az volt, hogy az eszköz ne befolyásolja a motor járását és teljesítményét, emellett azt is szem előtt tartottuk, hogy a hátsó szárnyra ne legyen rossz hatással. Ez a pilóták fejét körbeölelő eszközök első generációja, de nem az utolsó. Az F1-ben semmi sem marad sokáig ugyanolyan. Mindannyian azon leszünk, hogy még biztonságosabb és esztétikusabb legyen. Nekünk is ugyanúgy meg kell szoknunk, mint mindenki másnak, de biztos vagyok benne, hogy az elkövetkezendő időszakban lehetőségünk lesz még szebbé varázsolni” – zárta gondolatait.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: