DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Messze még a kamatozó McLaren-Renault kapcsolat

Hiába szeretné a Renault, hogy a wokingiak besegítsenek az erőforrásuk fejlesztésébe, olyan későn léptek együttműködésre, hogy ügyvezető igazgatójuk szerint erre leghamarabb 2020-ban kerülhet sor.

Mivel az utóbbi három szezonban McLaren a Honda egyedüli F1-es partnere volt, a britek extra kiváltságokat is élvezhettek az együttműködés során: egyrészt beleszólásuk volt a japán erőforrás elrendezésébe, másrészt bizonyos elektronikai alkatrészeket velük közösen tervezhettek meg. Azzal, hogy a wokingiak idén a Renault egyik vásárlójává válnak, ezek a kiváltságok normál esetben megszűnnének, és azzal kellene dolgozniuk, amit a Renault-tól készen kapnak. Mivel azonban mindkét fél egy egyszerű partneri kapcsolattól többet vár a másiktól, felmerült, hogy egyesíthetnék erőiket. Akadt azonban egy akadálya a dolognak, mégpedig az, hogy a McLaren túl későn vált a Renault vásárlójává.

boullier_abiteboul_portre_2017



„Összetett a dolog” – nyilatkozta a témáról Cyril Abiteboul, a Renault ügyvezető igazgatója. „Már kész erőforrással rendelkeztünk, mire a McLarennel megállapodásra jutottunk. Más a helyzetük, mint a Hondával. A mi erőforrásunk teljesen a mi felelősségünk, míg a Honda függött a McLarentől.” 

Ettől függetlenül szándékuk egy mélyebb szakmai kapcsolat kiépítése. „Gyakorlatiasan, lépésről lépésre akarjuk csinálni. Egyértelmű, hogy túl későn érkeztek. 2018-ra, de még 2019-re sem lesz ráhatásuk a motorra. Ezt figyelembe véve alázatosak akarunk lenni: elfogadjuk, hogy csak mi tudjuk fejleszteni a terméket, de nyitottak vagyunk az észrevételeikre.”

Szerződésük a jelenlegi motorszabályok utolsó évéig, tehát 2020-ig szól, de Abiteboul szerint akár egy tartósabb együttműködés is kisülhet belőle. „Ez inkább egy középtávú, vagy hosszabb dolog lesz. El kell fogadnunk, hogy friss az együttműködés, így előbb látnunk kell, hogyan alakul. Ha minden rendben megy, akkor egy gyümölcsöző, pozitív kapcsolat lehet belőle, és nem látom akadályát, hogy akár tovább is tartson.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: