DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Csökkenhet az F1 értéke, ha túl sok a verseny

A Mercedes csapatvezetője aggodalmának adott hangot a Formula-1 versenynaptárának duzzadását látva, de nem csak az istállókra helyezett túl nagy teher miatt. Toto Wolff szerint a sportnak is árthat a túl nagy terjeszkedés.

A 2018-as F1-es szezont képező 21 futam ugyan nem jelent új rekordot, hiszen 2016-ban is sikeresen átvészelt már ennyit a sport, a tendencia azonban jól kivehető, és ez azon kevés dolgok egyike, amelyben Bernie Ecclestone és a FOM élén a helyét átvevő Liberty Media gondolkodása is azonos: minél hosszabb, minél több helyszínt magába foglaló szezonokat létrehozni.

baku-start



A mindenkori vezetőség részéről már évek óta tapasztalható az ez irányú törekvés, ezzel párhuzamosan pedig a csapatok időről időre ágálnak a naptár bővítése ellen, mondván, hogy a családjaiktól az év háromnegyed részében távol lévő személyzet a teherbírása határához ért a feszes menetrenddel. Wolff most egy másik érvet is felsorakoztatott, miszerint ha túl sok pálya kapja meg a versenyrendezési jogot, hamarosan már nem is bír majd ilyen nagy presztízsértékkel az F1-es szerepvállalás számukra.

„Nem hiszem, hogy 21 fölé kellene mennünk, mert az már egyszerűen felhígítaná egy ilyen esemény exkluzivitását. Mindig úgy vagyunk vele, hogy eggyel több még belefér, legyen idén 21 versenyünk, de már a tavalyi 20 is nagyon kemény volt a vállalatunk számára, így én ezt tartom a felső határnak” – idézi Wolffot a crash.net. „Nehéz ez a csapatnak, hiszen mi sem csak a versenyhétvégéken leszünk szolgálatban, hanem emellett a normális, napi szintű munkánkat is végezzünk. A céget és az egyéneket ugyanúgy leterheli.”

Paul Ricard és Hockenheim visszatérésével ezúttal az európai színtéren nő a versenyek száma, Wolff azonban a sűrű menetrend ellenére is hiányol egy távoli utazást.

„Kialakultak persze különleges kapcsolatok bizonyos helyszínekkel. A malajziai utazás például hiányozni fog, hiszen számos barátot szereztünk Kuala Lumpurban, így kicsit másmilyen lesz a szezon az ottani látogatás nélkül” – utalt arra, hogy a Mercedes főszponzora, a Petronas révén egy számára kiemelt ázsiai helyszíntől kénytelen búcsút venni a csapat. „Eközben viszont visszatérünk Németországba, ami fontos a Mercedes számára, és reméljük, hogy számos kollégánk csatlakozni fog hozzánk a versenyre.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: