DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Stroll nem kapott útmutatást Massától

Sokan úgy gondolják, a rutinos F1-es egyfajta mentorszerepet töltött be tavaly az ifjú kanadai mellett, ám utóbbi szerint szó sem volt ilyesmiről. A Williams pilótája Robert Kubicáról is beszélt.

Felipe Massa az utolsó utáni pillanatban lett 2017-ben az akkor újonc Lance Stroll csapattársa: a Williams azok után hívta vissza a bukósisakját addigra már szögre akasztó brazilt, hogy a Mercedes leigazolta tőlük Valtteri Bottast a visszavonuló Nico Rosberg helyére. A kor- és tapasztalatbeli különbség sokan úgy tekintettek a párosra, mintha a 2008-ban kis híján vb-címet szerző pilóta egyfajta mentora lett volna a kanadainak, Stroll szerint azonban szó sem volt ilyesmiről:

stroll-massa-williams-2017-1



„Nem gondolom, hogy bármiféle útmutatást is kaptam volna tőle tavaly. Ugyanolyan csapattárs volt, mint bárki más. Azzal volt elfoglalva, hogy ő maga a lehető leggyorsabban menjen, ahogy nekem is ez volt a célom” – idézi szavait a Motorsport.com szaklap. „Ennyi volt az egész, semmi több. Nem tudom, miért gondolják azt az emberek, hogy valamiféle mentorkodásról volt szó. Szó sem volt ilyesmiről: ő is csak végezte a munkáját, én is a magamét, s aki jobban teljesített, az végzett előrébb. Nem változtat a hozzáállásomon, hogy a csapattársam tizenöt vagy egy év tapasztalattal rendelkezik.”

Stroll mellett idén a szintén fiatal Szergej Szirotkin fog debütálni a Williams színeiben, miután az orosz kapta meg a második ülést a szintén esélyesnek tartott Robert Kubicával szemben. A lengyel azonban teszt- és tartalékversenyzőként fogja segíteni a grove-i alakulatot, amely Stroll szerint komoly előnyt jelent számukra:

„Robert nagy segítség lehet, ez egyértelmű. Felipe jelenléte is hasznos volt a csapat számára az új szabályok szerinti fejlesztés során, és Robert is a segítségünkre lehet ebben. Úgy tűnik, az Abu Dhabiban rendezett teszten kiválóan átlátta, mik a problémák az autóval, kaptunk néhány visszajelzést a Magyarországon általa vezetett Renault-ról is. Ez jól jött, és szerintem segíthet abban, hogy előrébb törjünk a mezőnyben.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: