DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Sauber: Nem csak a motorunk volt harmatos

A tabellán utolsó helyen végző csapatnak könnyű kifogása lehetett volna, hogy minden az elavult Ferrari-motoron ment el, főnökük szerint volt, ami még nagyobb szerepet játszott a sikertelenségben.

A Sauber két versenyautója a tavalyi szezon nagy részét a mezőny legvégén töltötte, és az év végi összesítésen mindössze öt világbajnoki pontot tudott felmutatni. Bár a svájci székhelyű gárda az egy évvel régebbi, 2016-os specifikációjú Ferrari-motort használta, a csapatvezető szerint ez önmagában csak egy olcsó kifogás lenne a lemaradásukra. 

„Őszintének kell lennünk önmagunkkal” – nyilatkozta az Autosportnak Frederic Vasseur, aki tavaly nyáron vette át a Sauber vezetői stafétáját. „Nem a motor volt a legnagyobb problémánk. Igaz 2016-os fejlesztés volt, de az ebből származó lemaradásunk mindössze néhány tizedmásodpercet jelentett. Aerodinamikailag veszett sokat kell fejlesztenünk, mert a többi csapathoz képest ezen a téren jobban le voltunk maradva” – árulta el a bennfentes információt.

alfa-romeo-sauber-f1-livery-1

Alfa Romeo Sauberként talán többre viszik majd


Egyik pilótájuk, az idén negyedik éve náluk versenyző Marcus Ericsson már akkor megrökönyödött, mikor először megtudta, hogy régebbi motorspecifikációval fognak indulni. Amilyen tragikusan indult, végül azonban olyan pozitívan zárult a szezonjuk.  „Azonnal tudtam, hogy ebből nem sok jó fog kisülni” – mesélte. „Mindenki láthatta, mi történt a Toro Rossóval [2016-ban ők is régebbi Ferrari-motort használtak], szóval semmi meglepetés nem ért.  Ezt figyelembe véve viszont lenyűgözött a csapat és a gyár is. A nyári szünet után katasztrofális volt a helyzetünk, több, mint egy másodpercre voltunk az előttünk lévő autókhoz képest. Nagyon rosszul állt a szénánk, szóval könnyű lett volna azt mondani, hogy feladjuk, és inkább koncentrálunk a következő évre. Ők mégis hozták a fejlesztéseket, nyomták tovább, mire az utolsó három-négy futamra újra ott voltunk a sűrűjében. Ez nagy dolog, ami tanúskodik arról, mennyi minden rejlik még bennünk” – dicsérte csapatát a svéd.

Frederic Vasseur egyébként tavaly nyári munkába állásakor azonnal kezébe vette a gyeplőt: első munkanapján rögtön megszakította a Hondával zajló tárgyalásokat, ezt követően pedig olyan szorosra fűzte a Ferrarival való viszonyukat, hogy mostanra kvázi az olaszok fiókcsapatává avanzsáltak. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: