DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Három technikai területen kell javítania Brawn csapatának

A műszaki szabályzathoz nyúl Ross Brawn válogatott mérnökcsapata, hogy izgalmasabbá váljanak a versenyek. A stáb tagja, Pat Symonds elmondta, a 21 szekcióból melyekre koncentrálnak.

A Formula-1 motorsportért felelős igazgatója, Ross Brawn tapasztalt mérnökökből álló stábot verbuvált össze – a legnevesebb tagja Pat Symonds, a Renault és Williams egykori műszaki vezetője –, melynek feladata, hogy technikai szabályokat dolgozzon ki a versenyek izgalmasabbá és vonzóbbá tételére. Symonds egy konferencián beszélt arról, milyen irányba indultak el:

„A technikai és sportszabályzatot is vizsgáljuk, és közvélemény-kutatásokon keresztül kell ellenőriznünk minden változást, melyet szeretnénk keresztülvinni. Ezután most már mondhatjuk, dönthetünk arról, számunkra mely tényezők határozzák meg a teljesítményt. Az F1-es technikai szabályzat 21 szekcióra oszlik. Ha végignézzük őket, akkor azt látjuk, hogy némelyik nem releváns a látványt illetően. Így végül három területet választottunk ki, amely meghatározza a teljesítményt” – idézi az Autosport lap Symondst.



A szakemberek három olyan régiót találtak, melyeknek előírásait eddig is gyakran változtatták: „Ezek az aerodinamika – sok embert érdekel, és lehetetlen úgy szabályokat írni, hogy ne szerepelne benne fontos elemként, ezért mi is azok közé vesszük, amik számítanak. Ugyanígy az erőforrás, amely az F1-ben érdekelt gyártók számára fontos, és a rajongókat is foglalkoztatja. Végül a felfüggesztés, ami alatt azt értem, hogyan használják a csapatok a gumikat.”

„Technikai szempontból ez a három tényező határozza meg a teljesítményt. Vannak mások is: versenyzők, bokszkiállások, bokszszemélyzet, stratégia. De ezek azok a műszaki paraméterek, melyekre igazán fókuszálni fogunk” – magyarázta Symonds, hozzátéve, hogy a változások nem csupán technikai fronton fognak történni. „A költségeket is át kell gondolni, mivel megnehezítik, hogy a hátrébb levők mély benyomást keltsenek a vezetőkben. A kiszámíthatatlanságtól akarunk megszabadulni. Az utóbbi évtizedekben a legrosszabb időszakok azok voltak, mikor az eredményt meg lehetett jósolni. Kissé ez volt a helyzet a Mercedes-dominancia idején is.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: