DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Tőlük tart a leginkább a Force India

Kétszer egymás után végzett a negyedik pozícióban a rózsaszín gárda, és 2018-ban sem szeretnének alul teljesíteni az utóbbi évekhez képest. Idén ez nehezebb feladat lehet, mint az előző években.

A 2017-es szezonban gyakorlatilag nem volt ellenfele a Force Indiának: a három élcsapat után simán húzták be a konstruktőri negyedik pozíciót. Legerősebb évüket teljesítették: 104 ponttal szereztek többet, mint az ötödik pozícióban végző Williams.

A 2018-as év azonban más lehet: a McLaren Renault erőforrásra váltott, ami nagyban növelheti eddigi teljesítményüket, és a francia gárda gyári csapata is egyre inkább javuló tendenciát mutatott, főleg a 2017-es szezon második felében.

Érzik ezt a Force Indiánál is, és próbálnak minél jobban felkészülni 2018-ra a legnagyobb ellenfeleik legyőzése érdekében. Robert Fernley így vázolta fel a helyzetet: „Vigyáznunk kell a Renault-val és a McLarennel, mert nagyon jónak tűnnek, tehát erre is koncentrálnunk kell a télen. Jelentős a fenyegetés a részükről, komolyan kell vennünk őket. Azon dolgozunk, hogy szezon közben alkalmazkodni tudjunk a harchoz.”

 force-india-a-fenyegetettsegrol-2018



„Nem lesz nagy különbség a három autó között. Ádáz küzdelemre számítok a három csapat között” - bocsátkozott jóslatokba Fernley.

A silverstone-i bázisú gárda jóval kevesebb pénzből gazdálkodhat (Force India: 90 millió £, Renault: 150 millió £, McLaren 185 millió £) mint a mögöttük végző istállók, de az utóbbi két évben ez nem látszott meg a csapat teljesítményén, amire a csapatvezető helyettese is büszke lehet: „Mindig nehéz lesz versenyezni a nagyobb költségvetésű csapatokkal, de azt kell, hogy mondjuk, az utóbbi két évben megcsináltuk, tehát nem látom az okát, miért ne tudnánk ezt harmadszor is véghez vinni a dolgot.”

Fernley-t arról kérdezték, változik-e a csapat mentalitása bármit is a közelgő veszélyek miatt: „Nem hiszem. Ha megnézzük a szezon elejét, ami mindig a legnehezebb, nem teljesített alul az autónk. A lényeg a jó stratégia, a megbízhatóság és a jó versenyzés. Jövőre is ezeket kell szem előtt tartanunk, és remélhetőleg 2018-ban is jól tudunk majd szerepelni. Még van különbség a három csapat között, de mindannyian a negyedik helyért fogunk harcolni.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: