DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Pénzdíjazásból fejleszti bázisát a Force India

A tavalyi volt a csapat legsikeresebb F1-es szezonja, így kellő bevételük lett ahhoz, hogy újabb fejlesztéseket hajtsanak végre. Szűkös a költségvetésük, most mégis a csapat bázisát modernizálják.

Tavaly jubileumi tizedik szezonját töltötte a Force India a Formula-1-ben, és stílusosan sikerült ünnepelniük: 187 ponttal és az ezzel járó konstruktőri negyedik helyezéssel 2017 lett eddigi legsikeresebb évük. Természetesen újabb sikerekre törekszenek, ehhez pedig komoly lépésre szánták el magukat: az év végén kapott pénzdíjakból minden munkafolyamatot egy tető alá akarnak hozni. Dolgozóik jelenleg több különböző létesítményben vannak szétszórva, ám költségvetésük alapján még így is az egyik leghatékonyabban működő csapat az övék.

forceindia_detail

Egyik leglátványosabb tavalyi fejlesztésük, amit csak "sztegoszaurusznak" becéztek


„Jelenleg 75:25 arányban vagyunk szétosztva” – mesélt helyzetükről a csapat műveleti igazgatója, Otmar Szafnauer. „Sokat segítene, ha mindenki egy helyszínen dolgozna. Két-három éven belül remélhetőleg ezt el is fogjuk érni” – írta az Autosport.

A csapat minden munkafolyamatot silverstone-i bázisán akar elvégezni, de az ott lévő létesítményük nemcsak bővítésen, hanem fejlesztéseken is át fog esni. A gyártói kapacitást növelnék, a szélcsatorna és a CFD (áramlástechnikai folyamatok szimulációja) hatékonyságát pedig javítanák. „Ott vannak ezek a nagy puzzle-darabok, amiket még a helyükre kell raknunk ahhoz, hogy tovább tudjuk fejlődni. Némelyik rövidtávú, némelyik pedig középtávú terv, de egyes folyamatok már most elkezdtek gyümölcsözni.”

Ezekhez a fejlesztésekhez azonban elengedhetetlen volt, hogy újra negyedik helyen végezzenek a konstruktőri tabellán. „Nekünk van a legkisebb költségvetésünk, így elenyésző az a pénzmennyiség, amit szabadon elkölthetünk” – vallotta be Szafnauer, aki szerint a csapat kizárólag ezekből a bevételekből tud fejlesztésekre és kísérletezésekre fordítani. Ha ez nincs, fejlődés sincs. „Nagyon fontos, hogy ezt fenntartsuk” – fogalmazta meg.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: