DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Komoly célokat tűzött ki maga elé Bottas

A finn pilótai első számú céljai között szerepel, hogy jobb ember és jobb versenyző legyen a következő szezonban annak reményében, hogy méltó ellenfélként várja a világbajnoki címért folyó versenyt.

Felemás idényt zárt Bottas. Igaz, hogy sikerült élete első F1-es győzelmét megszereznie, és ehhez még további kettőt begyűjtenie, de összeségében nézve nem volt kiegyensúlyozott 2017-ben, és ezt az önbizalma is megsínylette. Éppen ezért 2018-ra célja, hogy legyőzze Hamiltont, ami akár bajnoki diadalt is jelenthet számára. A Mercedes minimum elvárásként a brittel való harcot tűzte ki a finn elé.

 Bottas_Hamilton



„Ha megnézzük a teljesítményem, láthatjuk, hogy nagyon ingadozó volt. Sok jó pillanat mellé sok negatívum is társult. Lewis a csapattársamként megnyerte a bajnoki trófeát, miközben ugyanolyan autóval nekem is megvolt a lehetőségem rá, de nem tudtam élni vele. Sokat tanultam ez idő alatt, és ezért várom már a folytatást.”

Noha Bottas nem volt teljes mértékben elégedett tavalyi teljesítményével, úgy gondolja, sok hasznos dolgot tudott megtanulni, ami előre viheti a jövőben. „Úgy hiszem, a nehéz versenyek voltak azok, ahol a legtöbbet tanultam. Úgy érzem, az előző szezon komoly kihívás elé állított abban, hogy jobb emberré és versenyzővé váljak, és ez mindig pozitív. Ezért várom már nagyon a folytatást” – zárta a gondolatait a finn.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: