DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Motivációs bomba a McLarennél

Sajnos zátonyra futott a McLaren-Honda szövetsége, így tavaly ősszel úgy döntöttek, idén már külön utakon próbálják meg. A csapatfőnök szerint már most rendkívül jó hatása van a váltásnak.

Egyáltalán nem bánta meg a wokingi istálló a tavalyi döntését, miszerint a lassú és megbízhatatlan Honda-erőforrást három év után lecserélve, 2018-ban Renault-val igyekeznek rohamozni a Formula-1-ben. A vezetőség már most érzi, hogy a morál ugrásszerűen javult és a szponzorok is elkezdtek visszatérni.

„Már néhány szponzorral alá is írtuk a szerződést, még januárban elkezdjük őket hivatalosan bejelenteni. Az elmúlt év sajnos eladhatatlan volt részünkről, így máris érzékelhető a feltűnő különbség. Teljesítenünk kell a pályán” – nyilatkozta Zak Brown az Autosport szaklapnak.

A Ferrari mögött a McLaren a második legeredményesebb csapat a száguldó cirkuszban, de jó mélyen kell kutatnia a memóriájában annak, aki a győztes időkre akar emlékezni. 2012 óta ugyanis a wokingiak nem nyertek versenyt, világbajnoki címet pedig lassan tíz éve, 2008-ban nyert utoljára Lewis Hamilton révén, aki azóta 33 éves és négyszeres világbajnok lett.

Fernando Alonso a Renault segítségével az élmezőnyben találhatja magát


„Alig várjuk, hogy Ausztráliában legyünk. Nyilvánvaló lóerő-hátránytól szenvedtünk, de ezt a gondot a Renault megoldja és újra segít az élre kerülni. Hogy pontosan hányadik helyre, azt nem tudom, de biztosan az élmezőnyben leszünk. Tavaly már kiváló karosszériával rendelkeztünk, az évközi fejlesztéseket mindenki nyomon követhette a javulásunkban”.

„Úgy vélem, dobogóra állhatunk, de nehéz megmondani. Mindenképpen előrelépés a Hondához képest. Milyen volt a három közös évünk? Az első érthető volt, a másodikban fejlődést értünk el, a harmadikban viszont rettenetes visszaesés következett be. Ráadásul a szponzorok elkezdtek elhagyni minket”.

„Ha megnézzük a McLaren történelmét, mindenki másnál hosszabb ideig voltak hozzánk hűségesek a támogatóink. De az utóbbi három évben a Hugo Boss, a TAG Heuer és az ExxonMobil is inkább más csapathoz szegődött, mindez pedig a gyenge teljesítmény miatt történt” – mutatott rá az egyik fő gondra Zak Brown.

Az eddig elhangzottak alapján, most már a szponzori helyzet (is) jelentősen javult, remélhetőleg a pályán is láthatjuk ennek a nagy hagyományokkal rendelkező istállónak az újabb felemelkedését.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: