DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Túlhajszolhatta a Williams Kubicát

Túl nagy nyomást helyeztek a közönségkedvenc lengyelre, állítja egy pirellis, aki az év végi gumiteszten hozzáfért Kubica adataihoz. Lehet, hogy egyetlen tényezőn múlt a visszatérés?

Az F1 mezőnye a tavalyi szezonzáró után kollektív gumitesztet tartott, amely során a Williams istállója bevallottan két náluk kopogtató pilóta, Robert Kubica és Szergej Szirotkin képességeit mérte fel. Kubica két alkalommal, első nap délelőtt, és második nap délután ülhetett a grove-iak aktuális autójába.  Az eseményen természetesen a Pirelli is jelen volt, sportigazgatójuk pedig mindent szemmel tartott. Mario Isola szerint a csapat egyszerűen nem adott elég időt a visszatérésén dolgozó versenyzőnek a bizonyításhoz.

isola_pirelli_portre_2017

Isola személyesen figyelte a gumitesztet


 „Szerintem túl nagyok voltak az elvárások, pedig nem ment ő rosszul, és a gumik megértésével sem volt gondja” – nyilatkozta. „Már az első nap délelőttjén két versenytávot teljesített. A második nap délutánján a gyorskörökre koncentrált, ám régóta nem vezetett modern F1-es autót, így nehéz volt számára azonnal gyorsabbnak lennie a többiektől. Az abroncsok teljes körű kiismeréséhez és a teljesítményük kiaknázásához több idő kell, mint három-négyórányi vezetés egy délutánon. De ez az én véleményem” – idézte őt a crash.net. Pedig sajtóértesülések szerint a Williams pont ezt kifogásolta a lengyellel kapcsolatban: szerintük nem kezelte elég jól a gumikat.

A szakember külön kiemelte, mennyire nincs egyszerű helyzete Kubicának, hiszen nagyon sokat változott az F1, mióta ő utoljára versenyzett benne. Nem elég, hogy nőtt a tempó, a teszten forgalomban kellett mennie, és kevés idő állt a rendelkezésére, ilyen körülmények között pedig komoly nyomás alá tud kerülni az ember. „Ilyenkor könnyen előfordul, hogy nem halad minden a terv szerint” – vette védelmébe a lengyelt. 

kubica_williams_2017_portre

Vajon tényleg elúsztak az esélyei Kubicának?

Természetesen a Williams Kubica telemetriáit is mélyen kielemezte a tesztet követően, ám nem ők az egyetlenek, akik ilyen szinten beleláttak az egykori sauberes teljesítményébe. Gumiteszt lévén a Pirellinek is hozzáférése volt az adatokhoz, és Isola bizonyítékokat látott, melyek szerint Kubicának minden képessége megvan a visszatéréshez. „A szektoridőket nézve derült ki, hogy a pálya egyes részein nagyon gyors volt, de ezeket talán egy egész körre még nem tudta összerakni. Biztos vagyok benne, hogy ha még kapna egy kis időt, akkor visszatérne eredeti formájához. Úgy gondolom, megérdemli a lehetőséget, hogy megmutassa, mire képes valójában. Tudom, mennyit készült arra, hogy fizikailag képes legyen vezetni az autót. Sokat fogyott, és be is bizonyította, hogy nem ütközik korlátba, ha versenytávot kell teljesíteni. A tempóját pedig felesleges taglalni, hiszen már rég megmutatta, milyen gyors tud lenni.”

„Kevesebb nyomásra, és több bizonyítási lehetőségre van szüksége, hogy megmutassa, mire képes. Nem arról van szó, hogy más versenyzők nem érdemlik meg helyüket az F1-ben. Én Robertről és a potenciáljáról beszélek. Kár érte, mert nagyszerű történet az övé” – zárta. Bár hivatalos megerősítés még mindig nincs arról, Szirotkint vagy Kubicát választja-e a Williams, mindenesetre Isola már most úgy nyilatkozott, mintha a lengyelnek ez a hajó már elúszott volna.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: