DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Új motorral máris tartanak a McLarentől

Motorszállítója leváltásával azonnal fenyegetővé vált a középcsapatok számára a McLaren. A Williams is tisztában van a wokingiakban rejlő potenciállal, így rajtuk fogják tartani a szemüket.

A tavalyi év során gyakran utalgatott a brit F1-es gárda arra, hogy minden problémájuk a Honda erőforrásából fakad, és ha a karosszériájukon múlna, ott lennének a mezőny elejében. Idei céljuk is ezt tükrözi, hiszen Renault-motorral az autóikban azonnal a Red Bull-lal lennének pariban.

„Érdekes lesz” – elmélkedett a Williams technikai igazgatója, Paddy Lowe a McLarenről. „A szezon vége felé egész erősnek tűnt a Honda, így kíváncsi vagyok, tovább tud-e lépni a csapat a tél folyamán. Tiszteletreméltó riválisok, így rajtuk tartjuk a szemünket.”

lowe_2017_portre

Lowe tavaly tavasszal a Mercedestől szerződött át a Williamshez, így az idei autóban már az ő tudása is benne lesz


A Williamsnek nagyot kellett küzdenie a konstruktőri ötödik helyezésért, de Lowe összességében elégedetten beszélt szezonhajrájukról. A középmezőnyben szinte az egész tavalyi szezonban ádáz küzdelem dúlt, amiből végül tisztességesen jöttek ki. 83 ponttal lettek ötödikek, 26 pont előnnyel a hatodik Renault előtt. A Force Indiától (187 pont) azonban nagyon messze voltak, pedig az ő befogásuk volt az eredeti vágyuk.

„Néhány eredményünknek úgy örültünk, mintha futamot nyertünk volna. Különösen Felipe [Massa] brazíliai hetedik helye érződött így. Óriási eredmény ez ahhoz képest, hogy az autó tempója messze nem felelt meg a helyezésnek. Így tükröződik vissza a nagyszerű csapatmunka. Hihetetlen együttműködés kell ahhoz, hogy a helyzetből a maximumot hozzuk ki, legyen szó az él- vagy a középmezőny csapatáról. Veszítettünk, követtünk el hibákat, de összegezve a gárda kiváló munkával szedte össze magát.”

„Szerettünk volna negyedikek lenni, de elismerésünk a Force Indiának, megérdemlik a helyezést. Kiválóan dolgoztak. A középmezőnyt elnézve az ötödik helyezést sem vehettük garantáltnak. Bár kívülről talán nem látszik, de főleg a szezon utolsó harmadában nem kevés tempót diktáltunk az autóba csak azért, hogy megtartsuk a meglévő helyezésünket. Nagyszerű teljesítményprogrammal rendelkezünk” – foglalta össze Lowe.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: