DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Webber szerint Alonso hibát követ el

A spanyol barátja az F1 után a WEC-ben szerepelt, így átérezheti a kétszeres bajnok új lelkesedését a hosszútávú versenyek iránt: mégsem tud egyetérteni azzal, hogy egy topcsapat pilótájaként más kategóriákban indulgat.

Bár Fernando Alonso legújabb kihívása, a daytonai 24 órás verseny nincs ráhatással a Formula-1-es naptárra, hiszen januárban tartják, a spanyol nem titkoltan azt mérlegeli az Egyesült Államokban, érdemes lenne-e rajthoz állnia a Le Mans-i egynapos versenyen is. Azt júniusban, a szezon kellős közepén tartják, és hiába nem ütközik nagydíjjal, Alonso figyelmét elvonja elsődleges kötelességéről, vélekedik a korábbi F1-es, Mark Webber.

„Nem támogatom, hibát követ el. Két teljesen különböző feladatról beszélünk, melyek mindegyike sok mentális energiát nyel el. Míg az F1-ben versenyzel, nem engedheted meg, hogy a figyelmed elvonják, annyira specifikus ez a sport. Nem enged semmiféle teret a versenyzőnek” – magyarázta az olasz Automoto lapnak Webber. Az Alonsóval barátságot ápoló ausztrál Formula-1-es visszavonulása után váltott hosszútávú versenyzésre, ahol világbajnoki címet is szerzett.



„Csodálatos lenne, ha megnyerné a versenyt” – beszélt Daytonáról, amelynek tesztjei alapján ezt végrehajtani nehéz feladat lesz, hiszen a United Autosports egysége rendre a legjobb 10-en kívül végzett. „Versenyzői tehetsége szinte a világon senkiéhez nem hasonlítható. Fantasztikus lenne – de nem adna neki semmit.”

Webber szavait olvasva eszünkbe juthat Nico Hülkenberg esete, aki 2015-ben a Porschéval megnyerte a Le Mans-i 24 órást. Elmagyarázta, az miben különbözött: „Ő egy másodrendű csapatban (Force India) versenyzett az F1-ben. Másféle nyomás nehezedett rá. Le Mans-ba pedig a legjobb csapattal mehetett, ami sok mindent leegyszerűsített.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: