DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Visszatérhet a népszerű pálya 2019-ben

Az elmúlt években többször felmerült, hogy újra versenyt rendez, ám utoljára 2013-ban volt nagydíj a Nürburgringen. A jelek szerint most valóban készülnek valamire.

Korábban Hockenheimmel felváltva rendezte a Német Nagydíjat a Nürburgring, pénzügyi problémák és tulajdonosváltás miatt azonban utoljára 2013-ban tartottak F1-es versenyt a pályán: ez az oka, hogy jelenleg Német Nagydíjat csak kétévente tartanak.

A pálya vezetését 2016-ban Mirco Markfort vette át, aki rendületlenül dolgozik a Formula-1-es futamrendezés visszaszerzésén. Sajtóértesülések szerint az Abu Dhabi Nagydíjon a sport elnök-vezérigazgatójával, Chase Carey-vel tárgyalt, az Autosportnak pedig megerősítette: valóban kontaktban állnak a Liberty Mediával, a Nürburgring célja pedig az, hogy 2019-ben újra nagydíjat rendezzen. Kiemelte, hogy ez csak megfelelő gazdasági feltételek megvalósulása esetén történhet meg.



Az Autosport szerint a Liberty Media számára a versenynaptárt illetően az elsődleges terv egy második nagydíj az Egyesült Államokban, Las Vegas, New York vagy Miami utcáin. Ugyanakkor a hagyománnyal rendelkező európai helyszíneket is támogatják, amit a Francia Nagydíj 2018-as visszatérése is mutat. Sean Bratches kereskedelmi főnök elmondása szerint körülbelül 40 pálya érdeklődött az elmúlt évben, a Nürburgringnek így lesz ellenfele.

A Nürburgringen összesen 40 nagydíjat rendeztek 1951-től kezdve, eleinte a hírhedt Nordschleifén, 1984-től pedig a jelenleg ismert vonalvezetésen.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: