DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

A Honda azért bekészít egy B tervet

Akármennyire is optimisták a Toro Rossóra való váltás miatt, az utóbbi időszakból tanulva semmit nem bíznak a véletlenre Japánban. Akkor is tudnak majd hova nyúlni, ha az új motorjuk nem válik be.

A Honda két év sikertelenség után az idei szezonra egy teljesen átgondolt motorkoncepcióval készült. Bár a tesztpad eredményei optimizmusra adtak okot, hamar kiderült, hogy az erőforrás alapvető problémákkal küzd. Igaz, hogy teljesítményében még mindig elmarad három riválisától, év végére a megbízhatósági problémák jó részét sikerült kijavítania a japán gyártónak. 2018-ban a Toro Rossónak az idén használt egység továbbfejlesztett változatát fogják szállítani, ám arra készülnek, hogy ha a fejlesztett verziónál problémák merülnek fel, visszatérnek az idén év végén használt motorokra.

alonso_abudhabi_2017_pit



„Ez nagy segítség” – nyilatkozta a Honda F1-es projectjének távozó vezetője, Yusuke Hasegawa. „Jobb teljesítményre és megbízhatóságra van szükségünk. A 2018-as erőforrás teljes koncepciójával még nem végeztünk, de az eddig használt motorral legalább már van egy B tervünk, így azt gondolom, jó szezonkezdetünk lehet. Tavalyról idénre újragondoltuk az erőforrásunk felépítését, ami egy szükséges lépés volt. Úgy gondoljuk, a tervezés iránya helyes volt, de a szezon előtti tesztre nem készültünk el vele. A helyes irányba tartottunk, de több időre volt szükség a befejezéséhez.”

Az F1-es project éléről leváltott Hasegawa meggyőződése, hogy a most fejlesztésben lévő erőforrás meg fogja ütni a többiek szintjét. „Szinte ugyanazt a koncepciót választottuk, mint vetélytársaink, szóval semmi akadályát nem látom annak, hogy utolérjük őket” – magyarázta az Autosportnak. A gyorsabb fejlődés érdekében idén meg nem nevezett külsős tanácsadókat is alkalmazott a Honda, jövőre pedig szándékuk fenntartani ezeket a kapcsolatokat. „Megannyi együttműködésünk van partnereinkkel, akiket nem nevezünk meg. Nincs okunk megszakítani ezeket a programokat. Látjuk az eredményeket, így jövőre szándékunkban áll továbbra is fenntartani az együttműködéseket. Megértem, hogy egyesek szerint a Hondának mindent magának kellene csinálnia, de ez nem így van. Persze vannak akadályok, mint nyelvi, földrajzi, vagy eszközbeli. Nem egy könnyű feladat, de nincs ellenvetésünk a külső erőforrások igénybevétele ellen” – zárta a szakember.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: