DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Grosjean: A McLaren és a Renault simán lehagy

Nem igazán optimista a jövő évvel kapcsolatban a Haas francia pilótája. Szerinte a jövő évi középmezőny elé ugrik már a gyári Renault és a McLaren is, de igyekeznek saját magukra figyelni.

Az idei szezonban kiváló, szoros csatákat láthattunk a középmezőnyben, a leggyorsabb három istálló (Mercedes-Ferrari-Red Bull) mögött óriási körbeverések zajlottak, minimális volt a különbség, ebben a nagy szendvicsben pedig benne volt a Haas-Ferrari is. Romain Grosjean szenzációsan kezdte az évet, az ausztráliai időmérőn a hatodik helyet szerezte meg, ám a versenyről motorhiba miatt kiesett.

A Force India, majd később a Williams egérutat nyert az évad folyamán, de az utolsó nagydíjon is hatalmas harc bontakozott ki a Renault, a Toro Rosso és a Haas között az összetett hatodik helyéért és végül a francia gyári istálló került ki győztesen ebből. Éppen a Renault folyamatos, jól látható fejlődése, valamint a McLaren csapat motorszállító-váltása miatt Grosjean úgy gondolja, őket nem lehet elkapni jövőre.

Abban azonban bízik, hogy a Force Indiával és a Williamsszel folyamatosan harcban lehetnek. „Valaki felfelé, valaki lefelé mozdul majd el, szerintem a legjobb megközelítés, ha a saját dolgunkra figyelünk, tudjuk, hol kell fejlődnünk, több ilyen terület is van, ahol javulnunk kell” – nyilatkozta a Haas francia pilótája.

Úgy tűnik, a McLaren jócskán megelőzi a Haast


„Biztosnak kell lennünk abban, hogy a frissítések működnek. Ezt azt jelenti, hogy nem vesztegethetünk el három hónapot, hogy aztán valami olyat szereljünk az autóra, ami nem is hozza azt a javulást, amit várunk tőle. De ez csak egy példa.”

„A McLaren szupererős lesz jövőre és ráadásul szinte kimeríthetetlen forrásokkal rendelkezik, valószínűleg a Formula-1 legnagyobb vállalata. A Renault-motor nagyszerű erőforrás, ugyan voltak megbízhatósági gondjaik, de teljesítményben már ott vannak. A Renault is kitűnően és folyamatosan fejleszt, ráadásul már előttünk járnak” – tekintett előre a rutinos francia pilóta.

„A kérdés, hogy a Williamsszel és a Force Indiával tudjuk-e tartani a lépést, a Toro Rosso pedig nagy kérdés az új motorjával (a Hondával). Úgy gondolom, a McLaren nagyjából a Red Bull szintjét üti majd meg, közvetlenül mögöttük pedig jön majd a Renault és csak utána a többiek” – jósolta meg a 2018-as erőviszonyokat Grosjean.

Érdekesség, hogy a korábbi világbajnok, Mika Hakkinen szintén a Red Bull-lal egyforma erősségűnek várja jövőre a McLarent.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: