DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Ki hány büntetőpontot kapott 2017-ben?

Egyáltalán nem meglepő, hogy ki végzett az idei büntetőpontok összesítő lista első helyén, miközben a teljes F1-es szezont teljesítő versenyzők közül csak hárman kerülték el ezt a fajta szankciót.

Amióta a Formula-1-ben bevezették a büntetőpontok rendszerét, még soha senki nem jutott el az automatikus eltiltásért járó 12 egységig 365 napon belül (egy év után törlődnek a büntetőpontok), Danyiil Kvjat ellenben egyszer elég közel járt ehhez idén, hiszen egy ponton épp tíz pont volt a licencén. Ennek fényében az sem meglepő, hogy a 2017-es szezonra vonatkozott listán is ő szerepel az első helyen: a Toro Rossótól időközben kiebrudalt orosz összesen hét egységet gyűjtött idén: négyet ütközés okozásáért, kettőt amiatt, mert rosszul állt fel a rajrácsra, egyet pedig feltartásért.

f1-2017-buntetpontok-dppi-1



Kvjat mögött a Haas párosa következik: Romain Grosjean és Kevin Magnussen egyaránt hat-hat büntetőpontot kapott. A dobogóról épp csak lecsúszott Nico Hülkenberg és Stoffel Vandoorne – igaz, a német legalább azzal „büszkélkedhet”, hogy ő gyűjtötte be a legtöbb pontot egyetlen nagydíj során, szám szerint négyet, miután Kínában a virtuális és a rendes biztonsági autós fázis alatt is előzött.

Négy büntetőponttal zárt Jolyon Palmer és a helyét a Renault-nál elfoglaló Carlos Sainz, hárommal Sebastian Vettel, Max Verstappen, Felipe Massa, Kimi Raikkönen és Sergio Perez, kettőt gyűjtött be a világbajnok Lewis Hamilton mellett az egyetlen futamot teljesítő Jenson Button, valamint Fernando Alonso, Pascal Wehrlein és Marcus Ericsson, míg Lance Stroll is kapott egy egységet a licencére. Daniel Ricciardo, Valtteri Bottas és Esteban Ocon azonban az egész szezont kihúzta büntetőpontok nélkül – sőt, a Force India franciája semmiféle szankciót, még motorcserés büntetést sem kapott 2017-ben! –, míg a néhány versenyt teljesítő pilóták közül Pierre Gasly, Antonio Giovinazzi, Brendon Hartley és Paul di Resta is elkerülte ezt.

A 2017-es szezon során szerzett büntetőpontok:

7 – Danyiil Kvjat

6 – Kevin Magnussen, Romain Grosjean

5 – Nico Hülkenberg, Stoffel Vandoorne

4 – Jolyon Palmer, Carlos Sainz

3 – Sebastian Vettel, Max Verstappen, Kimi Raikkönen, Felipe Massa, Sergio Perez

2 – Lewis Hamilton, Fernando Alonso, Jenson Button, Pascal Wehrlein, Marcus Ericsson

1 – Lance Stroll

0 – Daniel Ricciardo, Valtteri Bottas, Esteban Ocon, Pierre Gasly, Antonio Giovinazzi, Brendon Hartley, Paul di Resta

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: