DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Ez bosszantotta fel Vettelt Ausztriában

A 2017-es évad versenyeiről az évad végén szokás mérleget vonni. A négyszeres világbajnok német versenyzőt Spielbergben kevéssel elszalasztott győzelme bosszantja, erre meg is van a saját indoka.

Jól szerepelt az Osztrák Nagydíjon Sebastian Vettel, ugyanis Valtteri Bottas mögött a második helyen ért célba. Igaz, a futam végén remekül zárkózott fel a német és már szinte támadási közelségbe ért a gumiproblémákkal küszködő finn mögé, de nem volt már elég ideje sok támadásra, mert a versenyt leintették.

Az évad fénypontja kétségkívül a két kettős győzelem Vettel és a Ferrari számára, Monacóban és Magyarországon az idei világbajnokság ezüstérmese győzött finn csapattársa előtt. De mi a helyzet Ausztriával? Miért bosszús Vettel a spielbergi eredmény miatt?

Vettel pályafutásában fontos szerepet játszik Spielberg, de itt még nem tudott nyerni


„Eléggé bosszant, hogy ott végül nem sikerült nyernem, mivel saját versenyzői pályafutásomban fontos helyet foglal el a helyszín. Spielbergben ültem életemben először Formula-autóban, ugyanakkor ezen a pályán sosem sikerült még győznöm a Formula-1-ben” – mondta el Sebastian Vettel a Motorsport-Total szaklapnak. Ne feledjük, ezen a versenyen láthattuk Bottas sokat vitatott rajtját, amikor a lámpák kialvása előtt bemozdult.

Az eredménnyel nem, saját teljesítményével azonban mégis elégedett a német. „Hét tized másodpercen múlott az első hely, nem jött össze, ami természetesen idegesítő kicsit. Ugyanakkor szuper volt, hogy az utolsó pillanatig nyomhattam a gázt és közvetlenül riválisom mögött maradtam” – tette hozzá a tapasztalt, négyszeres világbajnok.

Csak Ausztria miatt volt mérges? „Nem. A legkeserűbb versenyem Monzában volt, meglepett, hogy egyáltalán nem tudtam tartani a lépést a Mercedesszel, a legkisebb esélyem sem volt harcolni ellenük. Egyéni hibákból is volt idén, Bakuban például rengeteg pontot dobtam el a saját hibámból” – zárta gondolatait Sebastian Vettel.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: