DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Vettel: Az utolsó lépést kell megtennünk

Sebastian Vettel a szezon közepéig vezetett Lewis Hamilton előtt, de az év második fele nem sikerült jól a számára, így csapata és ő is másodikként végzett a bajnoki pontversenyben.

2017-ben a Ferrari valóban felnőtt a Mercedes mellé, és sikerült megszorongatniuk a német alakulatot. Ez azonban még nem volt elég a végső győzelemhez: Lewis Hamilton rendkívül erős volt a szezon második felében, aminek köszönhetően megszerezte negyedik világbajnoki címét. 

Ha a Ferrari egy kicsit előrelépne, 2018-ban már a bajnoki cím is meglehetne a maranellóiaknak, amire Raikkönen 10 éves elsősége óta nem volt példa. Massa az utolsó körben bukta el a címet (bár akkor a csapat megnyerte a konstruktőri bajnokságot), Alonso pedig többször nagyon közel került hozzá, de azokból csatákból a Red Bull és Vettel jött ki győztesen.

 vettel-az-utolso-lepest-kell-megtenni



Sebastian Vettel most hasonlóan érezheti magát, mint a fent említett pilóták, de bízik benne, hogy nem lesz nagy változás az erőviszonyokat tekintve: „Jövőre nem sokat fog változni a helyzet, mivel a szabályok hasonlóak maradnak. Van egy jó és egészséges alapunk, amire tudunk építeni az év kezdetén, így remélem, folytatjuk a jó szereplést.”

„Meg kell tennünk az utolsó lépést, de mindig az a legnehezebb” - utalt a német arra, hogy már közelinek érzi a Mercedes legyőzését, ami nem csak pár futam erejéig tart.

A Ferrari versenyzője reméli, előbb-utóbb kifizetődik a munka gyümölcse: „Az utóbbi hónapokban nagyon sokat dolgoztunk az autón, hogy gyorsabbá tegyük. A motor is erősebb lesz, és majd meglátjuk, hol tartunk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: