DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Hamilton képességei lenyűgözték Allisont

James Allison 2017 elején csatlakozott a Mercedeshez, így már majdnem egy éve dolgozik együtt Hamiltonnal. A mérnök nem győzte dicsérni a négyszeres világbajnokot.

A brit szakembert idén szerezte meg a Mercedes, aki korábban a rivális Ferrarinál tevékenykedett. Karrierje során együtt dolgozott olyan pilótákkal, mint Michael Schumacher, Sebastian Vettel, Kimi Raikkönen és Fernando Alonso. 

Ezúttal Lewis Hamiltonhoz is volt szerencséje, akiről nagyon pozitív jellemzést adott: „Bámulatos a győzelemre való éhsége, még azok után is, hogy már majdnem minden rekordot elért ebben a sportban.”

A brit pilóta 72 pole-pozícióval rendelkezik, ezzel pedig csúcstartó az F1-ben, így nem csoda, hogy Allison ezt a tulajdonságát is kiemelte: „A szombati teljesítményét senkiéhez nem lehet hasonlítani, emellett ritkán hibázik egy versenyen, amin pole-t szerzett előző nap.”

 allison-hamiltonrol-2017



A Mercedes mérnöke szerint Hamilton nyugodtsága is egyedülálló: „Csalódik magában, amikor nagyon ritkán és általában kisebb hibákat követ el, ez is csodálatra méltó tulajdonsága. Dolgoztam olyan pilótákkal, akik hajlamosak voltak felhúzni magukat, amikor ingerelték őket. Lewisra ez nem jellemző.”

„Ő egy összetett és rendkívül nyugodt versenyző. Amikor kényszerítettük a váltós büntetés végrehajtására Ausztriában, ugyanez történt. Cseppet sem változott a hozzáállása a hétvégéhez. Nagyon pozitív dolog, ha egy versenyző így tud viselkedni.”

„Hatalmas szívvel versenyez. Amikor megkérjük valamire, ami valóban helyes döntés, azonnal megteszi. Annak ellenére, hogy néha rendkívül nehéz a feladat, és közben az egész világ őt figyeli. Ez a néhány dolog az, ami lenyűgözővé teszi őt” - zárta Allison Hamilton alázatosságával.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: