DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
F1

Elnyomják Raikkönent, vagy már nem elég gyors?

Az utóbbi években zömmel kikap az aktuális csapattársaktól Kimi Raikkönen, de ennek csak a finn gyengesége lenne az oka, vagy az istálló eleve vízhordóként tekint a jégemberre?

Amikor két év kihagyás után Kimi Raikkönen visszatért a Formula-1 világába 2012-ben, gyorsan felvette a tempót és rövid időn belül dobogós helyezésekkel is jelentkezett. Stabil, jó teljesítménye némileg meglepte a szakembereket, az évad végén pedig a futamgyőzelem is összejött. 2013 elején azonnal a dobogó legfelső fokára állhatott, azóta azonban várat magára a jó forma.

2014-ben visszatért a Ferrarihoz, ez azonban nem hozta meg az áttörést, sőt, látványosan elmaradt előbb Fernando Alonso, majd Sebastian Vettel mögött. Tavaly úgy tűnt, meglelte a formajavulás kulcsát, egyre gyakrabban sikerült legyőznie német csapattársát, így az idei évadban ismét esélyesként tekintettek Kimi Raikkönenre.

Ez nagyon nem így történt, a statisztikai mutatók szerint az időmérőkön és a versenyeken is, zömében Vettel volt fölényben. Egyre inkább elszürkült és Sebastian Vettel árnyékába került, aki szinte szárnyalt az idei Ferrarival. Raikkönen mindössze ötször végzett Vettel előtt az időmérőkön, a versenyeken pedig csak két alkalommal.

Raikkönen vezetett Monacóban, de végül csak második lett


Meglehetősen szignifikáns különbség, itt azonban bejön egy újabb faktor. Mivel az év elejét Raikkönen, saját bevallása szerint alaposan elrontotta, mire magára talált, német csapattársa már hatalmas pontelőnnyel rendelkezett, ráadásul Lewis Hamilton egyedüli kihívójának tűnt (az is lett), így előbb kevésbé, majd nagyon is láthatóan Vettelt részesítették előnyben. A monacói eset máig vitatott (a boksztaktika a németnek kedvezett, a jégember így elvesztette vezető helyét a kerékcserék után), Magyarországon azonban egyértelműen tilos volt a finn versenyzőnek támadnia műszaki gondokkal küszködő csapattársát, aki ennek köszönhetően behúzta a futamgyőzelmet.

Összességében háromszor volt valós győzelmi esélye Raikkönennek, Monacóban és a Hungaroringen a csapattárs, Malajziában pedig a technikai fosztotta meg egy lehetséges futamgyőzelemtől… és hát a 3-3 mégis szebben mutatna, mint a 0-5. Az időmérők mellett a futamok első köre volt a finn gyenge pontja, a mezőnyből ugyanis ő vesztette a legtöbb helyezést a futamok első köre során, összesen húszat.

A legtöbb szakértő szerint 2018 lesz az utolsó esélye Kimi Raikkönennek egy nagy dobásra, már csak az életkora miatt is (38 múlt). Kérdés, hogy éles helyzetben a Ferrari engedné-e, hogy a 2007-es világbajnok futamot nyerjen, ha éppen Sebastian Vettel autózik mögötte.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: