DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Verstappen: Végre nem játékautókat vezetünk

A Red Bull hollandja lekicsinylőn beszélt a versenygépekről, melyekkel két évig versenyzett, valamint első győzelmét szerezte. A mostani, nyersebb F1-esek sokkal inkább kedveznek stílusának.

Amikor Max Verstappen 2015-ben, 17 évesen bemutatkozott a Formula-1-ben, zsenge kora és egyetlen szezonnyi együléses tapasztalata ellenére kiválóan boldogult a királykategóriás versenygéppel. Ebben az is szerepet játszott, hogy az F1-es autók az akkori szabályok értelmében jócskán elmaradtak a valaha volt leggyorsabbaktól, és vezetésük kevésbé terhelte meg a pilótákat.

Az RB12, Verstappen 2016-os „játékautója”


2017-ben viszont átírták a szabályokat, a köridők három-négy másodperccel is rövidültek egyes helyszíneken, az addigi, relatíve lassú Formula-1-es gépek hirtelen minden idők leggyorsabbjaivá alakultak, és ehhez hasonlóan nőtt a pilótákat érő fizikai terhelés. Verstappen szerint ennél jobb irányba nem is mozdulhattak volna el:

„Általánosságban kedvezett a vezetési stílusomnak, és pozitív fejlemény volt, mert ez már sokkal inkább versenyautó. A tavalyi érzésem szerint inkább volt játékautó” – beszélt Verstappen az ESPN-nek lekicsinylően a 2016-os versenygépekről. Egy ilyennel, a Red Bull RB12-es „játékautójával” szerezte első győzelmét a Spanyol Nagydíjon.

„Az idei sokkal nyersebb, és mint ismert, nehezebb is vezetni. Ugyanakkor élvezetesebb, mert sokkal gyorsabban lehet beesni a kanyarokba, anélkül hogy túlzottan aggódni kellene az elsők blokkolása miatt. Ez is segített engem, hogy jobban rájuk érezzek” – mondta a holland, aki a bajnokságban csapattársa, Daniel Ricciardo mögött végzett, de időmérőkön 13-7 arányban győzelmet aratott fölötte. Jó hír számára, hogy lágyabb gumiknak hála a jövő évi autók még gyorsabbak lesznek, a Pirelli szerint akár két másodperccel.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: