DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Pokoli sebességek jönnek jövőre

A Formula-1 hatalmas mértékben gyorsult a tavalyi évhez képest, a jövő évi előrejelzéseknek pedig újfent örülhetnek a rajongók. A Pirelli, szimulációk alapján a gyorsulás mértékét is sejti.

Az új aerodinamikai szabályoknak és a szélesebb abroncsoknak köszönhetően a 2017-es esztendőben sorra dőltek az eddigi körrekordok a pályák többségén. Ezzel valóban sikerült látványosabbá tenni a száguldó cirkuszt, a pilóták számára pedig fizikálisan sokkal nagyobb kihívást jelent az autók vezetése.

Minden aszfaltcsíkon tetten érhető volt a köridők javulása, ez Malajziában csúcsosodott ki, ahol Lewis Hamilton úgy szerezte meg a pole-pozíciót, hogy kilenc másodperccel futott gyorsabb kört, mint két évvel ezelőtt. Az új szabályokon kívül az újraaszfaltozás is szerepet játszott.

2018-ban ismét dőlhetnek a körrekordok


A Halo bevezetése ellenére a többi szabály nagyjából változatlan marad, így a további fejlődés szinte borítékolható. A Pirelli a csapatok szimulációit felhasználva biztos abban, hogy újabb komoly javulást következik be a köridőkben. „A jövő év elején nagyjából egy másodperccel lesznek gyorsabbak az autók, a szezon derekán 1-1,5 másodperc között, a hajrában pedig már két másodpercre számítunk körönként” – nyilatkozta Mario Isola, a Pirelli F1-es főnöke.

„Ha a lágyabb összetételű abroncsokat használjuk, akkor a pilóták még tovább gyorsulhatnak. Ugyanakkor ne feledjük a Halo kötelező bevezetését, ami az eddigi számítások szerint három-négy tizedmásodpercet viszont elvesz majd, a súlya és az aerodinamikai turbulencia miatt” – tette hozzá az olasz szakember.

Az FIA számításai szerint nagyjából hat kilót nyom majd a Halo, legalábbis ez a minimálisan meghatározott súlya. A Force India azonban úgy számolt, hogy mindennel együtt akár 14 kilós pluszsúly is kijöhet. A Formula-1-ben tíz kiló extra a pályán nagyjából három tizedmásodperc hátrányt jelent, természetesen a pálya jellegétől függően.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: