DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Grosjeant aggasztja a Haas visszatérő gondja

Még csak második évét zárta a Formula-1 legújabb csapata, ezalatt a két szezon alatt Romain Grosjean szinte ugyanazt élte át: erős kezdés után visszaestek.

Grosjean saját bevallása szerint pozitívan állt hozzá a Haas szezon második felében mutatott formájához. Szükség is volt optimizmusra, hiszen a csapat 2016-hoz hasonlóan idén is az év első felében szerezte a pontjai többségét. A francia pilóta a nyári szünet után már egyszer sem jutott be a Q3-ba az időmérőkön, míg az első félévben háromszor is képes volt rá. Ugyanígy ritkaságszámba mentek a pontszerző helyei is, az utolsó nyolc versenyen mindössze négy egységet gyűjtött. Tavaly a Haas már-már úgy tűnt fel, mint egy középcsapat (valósággal berobbant Grosjean hatodik és ötödik helye az első két futamon), majd az Osztrák Nagydíjat követően csupán egyetlen pontot tudtak összekaparni. A probléma tehát ismerős, és nem veszített súlyából: a Haas ismét alulmaradt a mezőny hátsó régióit is meghatározó fejlesztési versenyben, és előrelépés helyett megismételték az összetettbeli nyolcadik helyüket.

00117022_740



Grosjean, aki a kezdetek óta a csapat versenyzője, egyértelműen a fejlesztéseket nevezte meg a visszaesés okaként: „Már második éve ez történik. Mindkétszer nagyon jó alappal kezdtünk, majd küszködtünk. Még mindig nem értjük maximálisan a gumikat, úgyhogy két fő területtel van problémánk. Akad pár dolog a színfalak mögött, amiket jobban is koordinálhatnának a gyáraink. Van egy részleg a Ferrarinál Maranellóban, egy a Dallaránál, egy Angliában, segítene, ha simábban és hatékonyabban menne köztük az együttműködés.”

Grosjean úgy véli, mégis csak jó szezont zártak: „Jó évünk volt, még csak a második a Formula-1-ben, ráadásul a szabályok is változtak. A második év mindig nehezebb, úgyhogy szerintem jó munkát végeztünk, hiszen úgy érkeztünk az utolsó futamra, hogy esélyesek voltunk a konstruktőri hatodik helyre. Ahhoz képest, hogy a három nagy csapat érinthetetlen volt, nagyon jó helyen végeztünk. Sok a tennivalónk a jövőben, számos területen fejlődhetünk, de úgy vélem, a modellünk jól működik. Természetesen az újabb szintre lépés nehézségekkel jár együtt, de ez a világos célunk a jövőben.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: