DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Perez megkezdte a 2018-as mentális játszmát

A Force India mexikói pilótája a Belga Nagydíj utáni időszakról beszélt. A folytatásban arra számít, hogy növekedni fog a nyomás márkatársán, Esteban Oconon.

Második közös évére készül a Perez-Ocon páros, akiknek többször is meggyűlt a bajuk egymással idén. Nem mindig tudtak kooperálni a pályán, „bemártották” a másikat a rádión, valamint elkövették minden csapat rémálmát: ütköztek. A Force India ekkor megálljt parancsolt, versenyzőik a szezon végéig már nem támadhatták egymást. Vélhetően 2018-ban tiszta lappal indulnak, de még maradt kibeszélnivaló 2017-ből is.

Perez, akinek az idei volt a hetedik szezonja a Formula-1-ben (és negyedik a Force India színeiben), tizenhárom ponttal múlta felül a csapatújonc Ocont. Nem volt könnyű dolga. A gyorsan beilleszkedő Ocon felvette vele a kesztyűt, és ahogy a konfliktusaik sokasodtak, egyre világosabban látszott, hogy nem csupán a pályán, hanem a csapaton belül elfoglalt hely volt a tét. „Általában erős volt” – jellemezte Perez az első teljes F1-es évét teljesítő franciát. „Bár egy ideig a csapat döntése értelmében nem harcolhattunk egymással.”

00117022_905



A Belga Nagydíjon kétszer is ütköztek, eztán jött az a bizonyos megállj. Perez így emlékszik vissza a következő hétvégére, ami Monzára esett:

„Hirtelen új beállításokkal készültünk arra az időmérőre, és az autóm sokat vesztett az egyensúlyából. Nem éreztem stabilnak egy körön. Akkor hirtelen Esteban lett az erősebb. Azt hiszem, küszködtem abban az időszakban. Örülök, hogy megértettük, mi ment ott félre. Összességében elégedett vagyok, jó kiindulási alapot szereztem a következő évre.”

Perez arra számít, hogy jövőre is közel lesznek egymáshoz Oconnal, és szavaiból az sejlik elő, hogy egyvalami miatt mégis úgy hiszi, ő lesz előnyben: fiatal csapattársa be akarja bizonyítani, hogy meg tudja ismételni a 2017-es sikereit: „A második évét kezdi a csapattal, ezért szerintem a nyomás most rajta lesz. Mindenki nagy dolgokat fog várni tőle, de úgy gondolom, megint szoros lesz a csata.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: