DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Ezért végzett jobb munkát a Force India

Az elmúlt két szezonban a Force India és a Williams között dőlt el a konstruktőri negyedik hely, a topcsapatok mögött elérhető legmagasabb pozíció sorsa. Paddy Lowe, a Williams technikai igazgatója a lemaradás okairól nyilatkozott.

A három nagycsapaton kívül is ugyanakkora fejlesztési verseny zajlik, mint az élen. Emlékezhetünk rá, hogy a Williams a mostani formájánál sokkal erősebb pozícióban kezdte a hibrid korszakot, az utóbbi két évben mégis önmaguk árnyékává váltak. Drasztikusan lecsökkent a dobogós helyeik száma, a tavalyi Olasz Nagydíj óta pedig kijelenthető, hogy átlépte őket a jóval kevesebb anyagi forrással rendelkező Force India.

A Williams tehát 2016 szeptemberétől látványosan visszaesett. Idén sokáig inkább hátrafelé kellett figyelniük, mint előre: nem folyt valós meccs köztük és a Force India között, mondhatni mindkét csapat a saját légüres terében tartózkodott. A Mercedestől érkező Lowe hatása még nem mutatkozott meg a Williams eredményeiben, a grove-iak egész évben a Force India mögött kullogtak, és Lance Stroll tizenöt pontot érő bakui harmadik helye nélkül még keserűbb lenne a vereség.

00117022_892



„Úgy vágtunk neki az évnek, hogy általában véve gyorsabbak voltunk. Majd úgy fejeztük be, hogy már a mi autónk volt lassabb” – válaszolta Lowe arra a kérdésre, hogy mikor érezte azt, hogy a Force India túlhaladta őket. „Versenyről versenyre fejlesztettünk, de ők jobb munkát végeztek nálunk.”

Mi sem bizonyítja jobban a Force India erőfölényét, hogy mindössze háromszor fordult elő, hogy csak az egyik pilótájukat intették le pontszerzőként. A csapat egyéni legjobb eredménye Sergio Perez spanyolországi negyedik helye volt.

„Felzárkózás vár ránk a télen. Nagyobb lépést kell megtennünk a következő autónkkal, mint a Force India” – beszélt Lowe az előttük álló feladatokról a Motorsport.com szakoldalon. Szerinte két okból maradtak alul a pontversenyben: „Nem szereztünk annyi pontot, mint amennyire lehetőségünk lett volna, amikor még mi voltunk gyorsabbak. Főleg az újonc Lance oldalán nem. Így sokkal nehezebben ment a szezon eleje. Ezen a két tényezőn múlt, hogy a Force India legyőzött minket.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: