DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

A 2018-as F1-es versenynaptár

Jóváhagyta a szerdán ülésező Motorsport Világtanács a jövő évi menetrendet. A 21 helyszín között szerepel a visszatérő Francia és Német Nagydíj, először lesz három egymást követő hétvégén is futam.

A végleges, WMSC által elfogadott versenynaptár nem újdonság: ebben a formában szeptember vége óta ismerjük, ekkor módosították a Bahreini és Kínai Nagydíj helycseréjét. Ebben a hónapban hosszabbították meg az egyetlen bizonytalan szerződéssel rendelkező forduló, Szingapúr megállapodását is.



A 2018-as versenynaptárból kiesik a Malajziai Nagydíj, amely felbontotta érvényben levő szerződését gazdasági okokra hivatkozva. Újra lesz azonban 2016 után Német Nagydíj, amely hivatalosan Sepang helyét vette át, valamint 2008 óta Francia Nagydíj a Paul Ricard versenypályán. Az új helyszínek miatt a versenynaptár nyári szakasza zsúfolttá vált: a francia, osztrák és brit versenyeket júniusban/júliusban három egymást követő hétvégén tartják – az F1 részéről azóta lenyilatkozták, ezt a helyzetet kényszer szülte, és a jövőben igyekeznek elkerülni.

2017-hez viszonyítva még változás, hogy nyári időpontjáról április végére került az Azerbajdzsáni Nagydíj, abba a pozícióba, ahol az Orosz Nagydíjat szoktuk meg. Szocsit viszont áthelyezték Szingapúr és Japán közé, az eddigi malajziai időpontra.

A 2018-as Formula-1-es versenynaptár:

1.

március 25.

Ausztrál Nagydíj

Melbourne

2.

április 8.

Bahreini Nagydíj

Szahír

3.

április 15.

Kínai Nagydíj

Sanghaj

4.

április 29.

Azerbajdzsáni Nagydíj

Baku

5.

május 13.

Spanyol Nagydíj

Barcelona

6.

május 27.

Monacói Nagydíj

Monaco

7.

június 10.

Kanadai Nagydíj

Montreal

8.

június 24.

Francia Nagydíj

Paul Ricard

9.

július 1.

Osztrák Nagydíj

Spielberg

10.

július 8.

Brit Nagydíj

Silverstone

11.

július 22.

Német Nagydíj

Hockenheim

12.

július 29.

Magyar Nagydíj

Mogyoród

13.

augusztus 26.

Belga Nagydíj

Spa-Francorchamps

14.

szeptember 2.

Olasz Nagydíj

Monza

15.

szeptember 16.

Szingapúri Nagydíj

Szingapúr

16.

szeptember 30.

Orosz Nagydíj

Szocsi

17.

október 7.

Japán Nagydíj

Suzuka

18.

október 21.

USA Nagydíj

Austin

19.

október 28.

Mexikói Nagydíj

Mexikóváros

20.

november 11.

Brazil Nagydíj

Sao Paulo

21.

november 25.

Abu Dhabi Nagydíj

Yas Marina

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: