Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2017. december 13. szerda
F1

Kimi Raikkönen már nem elég jó?

A Formula-1-es mezőny legidősebb pilótája Kimi Raikkönen. Utoljára 2013-ban nyert futamot, egy szakértő szerint pedig már nem elég jó ahhoz, hogy élpilóta legyen. Mire alapozza ezt Martin Brundle?

Az egykori Formula-1-es pilóta, visszavonulása óta pedig a Sky Sports F1 televíziós szakértőjeként dolgozó Martin Brundle szerint Kimi Raikkönen nem teljesített rossz szezont idén a száguldó cirkuszban, de a közvetlen élmezőnyben már nem sok keresnivalója van. A jégember elvesztette volna azt a plusz, ami miatt világbajnok lett?

A 2017-es évadot a negyedik helyen zárta a finn, így a Ferrari-Mercedes páros pilótái közül a leggyengébb eredményt érte el. Az is igaz, hogy utolsó futamgyőzelméig egészen 2013-ba kell visszautaznunk az időben, Melbourne-be. Azóta nem sikerült visszatérnie a csúcsra Raikkönennek.

„Kimi ebben a szezonban jó tempóval jelentkezett. Ugyanakkor a versenyhétvégéken mindig hiányzott belőle az a szükséges plusz. Gyakran tűnt úgy, hogy még mindig rendelkezik a legfontosabb jellemzőkkel, kitartás, jó sebesség, gumikezelés. Ugyanakkor a futamok végén mindig azt láthattuk, hogy újra és újra lemaradva inti le a kockás zászló” – nyilatkozta Martin Brundle.

Raikkönenből már hiányzik a szükséges plusz?

„Félreértés ne essék, még mindig igen jó munkát végez, különösen úgy, hogy ő a legöregebb pilóta a mezőnyben. A tavalyi évben az egyik legjobb szezonját produkálta, idén sem volt lassú. Azonban ez nem volt elég, hogy az élen a legfőbb riválisokkal tartsa a lépést” – tette hozzá a brit szakértő. A jégember októberben a 38. születésnapját ünnepelte, a Ferraritól pedig még egy évig megkapja lehetőséget a bizonyításra.

2017-ben Raikkönen volt az egyetlen, aki a három topcsapat (Mercedes, Ferrari, Red Bull) pilótái közül egy versenyt sem tudott nyerni. Azt azonban ne felejtsük el, hogy az év közepétől, jól láthatóan vízhordó szerepet volt kénytelen betölteni Sebastian Vettel mellett, így segítve a német világbajnoki esélyeit, enélkül, kis szerencsével akár két győzelmet is arathatott volna. A finn utolsó, ferraris győzelméig egészen 2009-be kell visszamennünk, amikor is Belgiumban elsőként intették le.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?