DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Ennyi pontot vesztett a Red Bull a motor miatt

A Red Bull csapatfőnöke aláhúzta, hogy az istálló legnagyobb ellensége 2017-ben a megbízhatóság hiánya volt. Ezt most számokba is öntötte, elég ijesztő eredményre jutott.

Bármilyen hihetetlennek is hangzik, Christian Horner saját számításai szerint, ha az erőforrások minden futamot végigbírtak volna, akkor a gyártói világbajnokság második helyét is megcsípte volna a Red Bull idén. Egyben jelzés is a Renault számára, hova kell elérniük 2018-ban.

Az energiaital-gyártó ebben az esztendőben is TAG Heuer motorokat használt, ami valójában az átkeresztelt Renault. Az istálló két pilótája idén összeadva tizenhárom alkalommal kényszerült kiállni, ezen kívül számos rajtbüntetésben részesült, mind Daniel Ricciardo, mind Max Verstappen.

A Sky Sportsnak elemezte a csapatfőnök, mennyibe is került ez nekik. „Ha megnézzük a számokat, amit a megbízhatatlanság miatt vesztettünk, igen közel van a 160 ponthoz. A motor megbízhatatlansága különösen keményen érintett minket. Év elején a karosszéria terén sem voltunk rendben, de azt aránylag gyorsan orvosoltuk” – nyilatkozta Christian Horner.

Igen gyakran kényszerült a pálya szélére idén a Red Bull


„Messze túl sok versenyt kellett feladnunk idén. Az RB13 összesen tizenháromszor volt kénytelen kiállni és összesen 13 dobogós helyet szereztünk. Nyilván a Mercedes még mindig egy ligával feljebb játszik, kalapot emelek előttük, mennyire fantasztikus munkát végeznek. A motor az egyik leginkább meghatározó tényező. Mind a megbízhatóságon, mind a teljesítményen javítani kell nálunk” – tette hozzá a csapatfőnök.

A Red Bull három győzelmet aratott idén és harmadik lett az összetettben. A hátrány azonban vészjóslóan nagy, nagyjából 300 pont körüli verés a Mercedestől és 150 a Ferraritól. „A jövő évben ennek ellenére sokkal inkább bízom, biztos vagyok abban, hogy a motor javulni fog és nekünk is van a zsákban egy-két meglepetés. Az utolsó negyedév már most is elég biztató volt, az egyik legjobb autónk nekünk volt, ha nem egyenesen a legjobb” – tekintett előre Horner.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: