DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Honda: Nem kérdés, cél a világbajnoki cím

Bár a Honda szégyenletesen leszerepelt az elmúlt három évben a McLaren oldalán, változatlanul világbajnok akar lenni a márka. Azt is elárulták, mit tennének már teljesen másképp.

Három évnyi – szinte – folyamatos kudarcot követően a McLaren és a Honda útjai szétválnak. A wokingiak a Renault oldalán folytatják a jövő évtől, a japán gyártó pedig a Toro Rossóval áll össze a következő három évre. Ugyan csak apróbb felvillanásokat hozott a közös munka eddig, a Honda mégis magabiztos a későbbi végkimenetelben. Elszántságuk példaértékű, de a valódi sikerekre még bizonyára jócskán várni kell.

A McLaren-Honda formáció a közös három szezonban összesen 133 pontot hozott a konyhára, ebből idén Fernando Alonsó tizenhetet, Stoffel Vandoorne pedig tizenhármat gyűjtött össze. A gyenge szereplés egyik fő oka a Honda megbízhatatlan és lassú erőforrása, amivel többször is rossz irányba indultak el az újratervezéskor.

„Az együttműködés legnehezebb időszaka éppen az első év volt, elképesztő mennyiségű problémával szembesültünk. Sajnos nem volt hiány csalódásban az utolsó évadban sem, ugyanakkor a felzárkózásunk egészen jól sikerült az évad végére, főleg látva azt, ahonnan indultunk év elején” – nyilatkozta Yusuke Hasegawa, a Honda F1-es projektjének vezetője.

A Honda sosem adja fel, világbajnok akar lenni


Voltak-e valaha is kétségeik afelől, hogy valaha célhoz érnek-e? „Nem, a Honda számára a motorsport a minden, a DNA-nk része. Tudjuk, hogy a versenyzés néha nehéz, de félúton feladni borzalmas és gyáva dolog is, nem illik a mentalitásunkhoz. Azért vagyunk itt, hogy folyamatosan fejlődjünk, mi magunk és az erőforrás is”.

„Hogy mit tennénk másképp? A felkészülési idő rettentően kevés volt számunkra, túl korán ugrottunk be, ezt már másképp tennénk. A Toro Rossónál ugyanakkor nem leszünk akkora nyomás alatt, jóval rugalmasabb közeg, egyszerűbb lesz eszmét is cserélni, anélkül, hogy folyamatosan támadnának. A késői váltás, szerintem nem fog számunkra problémát okozni, sőt, az átlagosnál keskenyebb motorunk még jobban is fog illeszkedni a Toro Rossóba” – tekintett előre a japán szakember.

„Mi is tanultunk a McLarentől ezt-azt, például Jenson Button és Fernando Alonso vezetési stílusát, ami elképesztően különböző volt, ehhez is kellett igazodnunk. Jövőre nem lesz túl könnyű dolgunk, de felvesszük a kesztyűt. A Toro Rossóval is azért maradtunk a Formula-1-ben, mert meg akarjuk valósítani, amit elterveztünk. Világbajnokok akarunk lenni, ez a Honda motivációja, ez vezérel minket, hogy folyamatosan harcoljunk és tovább fejlesszünk. El fogjuk érni az álmainkat” – zárta gondolatait optimistán Hasegawa.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: