DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Egyenlőbb lesz a Honda kapcsolata a Toro Rossóval

Yusuke Hasegawa úgy véli, míg a McLarennel való együttműködésük során egyértelműen a wokingiak irányították, új partnerükkel más lesz a felállás. Elmondása szerint jót tesz nekik a váltás.

A Honda három évnyi kínlódás után szakít a McLarennel, amely 2018-tól már a Renault erőforrásait használja majd, míg a japánok a Toro Rosso partnereként maradnak a Formula-1-ben. Yusuke Hasegawa, a Honda motorsport-főnöke nemrég azt nyilatkozta, hogy továbbra is a világbajnoki cím megnyerése a céljuk, s bár a Red Bull fiókcsapata jóval kisebb istálló, mint a wokingi, a szakember szerint ez bizonyos szempontból még akár az előnyükre is válhat:

hasegawa-honda-2017-dppi-1



„Eddig a kérések nagy részét mi intéztük a partnerünk felé. De tény, hogy ez egy sokkal egyenlőbb kapcsolat lesz, mint volt a McLaren esetén, és ez nem csak a csapat nagysága van így” – idézi szavait a PlanetF1.com. „Nyilván a Honda is egy elég nagy vállalat, az F1-ben viszont viszonylag kevés a tapasztalatunk a közelmúltból, szóval ilyen szempontból a McLaren irányított minket. A Toro Rossóval viszont más lesz a helyzet.”

Ráadásul más hasznuk is lehet abból, hogy a McLaren után most egy másik alakulattal dolgozhatnak: „Úgy érzem, szükségünk volt a váltásra. Műszaki szempontból is több információt tudhatunk meg egyes dolgokról, így például más lesz a hűtése az erőforrásnak vagy azt is látni fogjuk, miként hat a végsebességre egy másik autódizájn. Fontos ezeket megérteni. A Toro Rosso mindig is egy jó csapat volt, és nagyon nyitottak velünk. Tekintve a méretüket és a rendelkezésükre álló forrásokat tulajdonképpen nagyon is versenyképesek” – vélekedett Hasegawa.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: