DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Renault: Támadás a győzelemért 2019-ben

A Renault azon istállók egyike, akik tökéletesen teljesítették az idei évre meghatározott céljukat, Jövőre ismét fejlődésre számítanak, 2019-től pedig győzelmi esélyeket várnak.

A francia istálló az egyik, amely tavaly óta a legnagyobb előrelépést produkálta a Formula-1-ben, a futottak még kategóriából nagyon erős középcsapattá lettek és valóban, év közben is látható volt hétről hétre a fejlődés a Renault teljesítményében. Alain Prost, a márka főtanácsadója az igazi nagy ugrást 2019-re prognosztizálja.

A gyári csapat (Nico Hülkenberg révén) az utolsó pillanatban kiküzdötte magának a konstruktőri hatodik helyezést a Toro Rosso ellen, ezzel jó pár millió dollár extra bevételhez segítve az enstone-i alakulatot. Az év eleji és az évközi fejlesztések is nagyon jó arányban váltak be, Prost szerint pedig ez a következő években a terveknek megfelelően folytatódik majd.

„Mindig is azt mondtam, hogy az előrelépés lassabb lesz, mint ahogy azt az emberek hiszik. Talán lassabb, talán jobb. Ebben az évben láthattuk, hogy a motor oldaláról jócskán fejlődtünk. Talán senki más nem látta így, de jobb lett, mint gondoltuk. Igaz, ha kicsit túl nagyot gyorsul az erőforrás, az megbízhatósági problémákhoz vezethet” – nyilatkozta Alain Prost.

Alonso 2006-os sikerei óta nem sok babér termett a francia csapatnak


„A karosszéria terén azonban a nagy munka csak most kezdődik igazán, óriási stábot gyűjtöttünk össze kiváló szakemberekből, meglátásom szerint nem is igazán jövőre, hanem majd két év múlva hozza meg igazi gyümölcsét. A jövő évre is nagy előrelépéssel számolunk, de nem csak a helyezést tekintve. Lehet valaki negyedik, hogy attól még két másodperccel marad el a Mercedestől és a Ferraritól, de ez számunkra nem lenne előrelépés, lassanként közelíteni is fogunk hozzájuk” – jelölte ki az utat a négyszeres világbajnok, francia legenda.

„Semmi sem megy könnyen. Idén például új MGU-H-t fejlesztettünk ki, de márciusban kiderült, hogy túl korán vetettük be, nem volt még kiforrva. Igaz, tanultunk is a hibáinkból. Márpedig, amit idén tanultunk, jövőre felhasználjuk. Ellátási gondjaink is adódtak, ez is megtörténhet a versenyzésben. Először is minden pályán stabillá kell válnunk, de senki ne várja, hogy hirtelen körönként két másodpercet javulunk. Hogy pontosan mekkorát lépünk előre, még nem tudjuk” – tekintett előre Prost.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: