DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Raikkönen: Unalmas volt, mint egy hosszútávú verseny

A Ferrari 38 éves finnje őszintén kimondta, ami az Abu Dhabi Nagydíj alatt sokakban megfogalmazódott: pocsék verseny volt a szezonzáró, amelyért az üzemanyag-takarékoskodás hibáztatható. Ez a mezőnyből mindenkit visszafogott.

Negyedik helyen futott be az Abu Dhabi Nagydíjon a Ferrari versenyzője, Kimi Raikkönen: a finn pilótát a verseny folyamán Max Verstappen üldözte, nem hibázhatott, ha nem akarta, hogy a holland megérkezzen a nyakára. Raikkönen azonban ebben a hajszában sem lelte örömét, az üzemanyag-spórolás unalomba fullasztotta nagydíját.

„A nagy részében az autó meglehetősen jól működött, de az igazat megvallva ennek sok köze nem volt a versenyzéshez, mert rengeteget kellett spórolni a benzinnel” – mondta az Autosport lapnak a lehangolt Raikkönen. „Próbáltam mögöttem tartani a srácokat, de a megengedett határokon belül kellett maradnom, ezért unalmas fajta verseny volt.”



„El kellett gondolkodni azon, hogy érdemes a nyomukba eredni? Mert ha üldözni kezdtem volna valakit, akkor még fájdalmasabb lett volna visszamenni a limit alá” – magyarázta a Ferrari finn pilótája, hogy ha a futam korábbi szakaszában erős tempót diktál, később annál többet kell spórolnia. „Egyáltalán nem volt élvezetes, és azt hiszem, Maxnél is többé-kevésbé ez volt a sztori. Mivel közel voltunk egymáshoz, úgy tűnt, mintha rendben lenne minden, de aki közelről nézett minket, láthatta, hogy a kanyarok előtt 200 méterrel elvesszük…”

A futam egyhangúságát egy hosszútávú versenyhez hasonlította – úgy tűnik, Raikkönen nem rajongója a WEC-nek és 24 órásoknak: „Ilyenek a szabályok, egyes versenyeken többet kell takarékoskodni, másokon nem. Nem kellene így lennie, ez már szinte hosszútávú versenyzés. Tiszteletben kell tartanunk a szabályokat, de a versenyzők közül senki sem örül ennek, mert versenyezni akarunk. Nem hiszem, hogy csak mi voltunk így ezzel, talán egyes csapatok kevésbé tapasztalták, mint mások, de nem hiszem, hogy mi bármennyire is kilógtunk volna a sorból.”

Nyilatkozatában meg sem említette, ezért sejthetően Raikkönen nem tulajdonít nagy jelentőséget annak, hogy a versenyen megszerezte a bajnokság negyedik pozícióját, profitálva Daniel Ricciardo kieséséből. Az ausztrál elejtett egy megjegyzést, mely szerint a ferraris nem hozta ki autójából az év során, amit lehetett volna, sokkal nagyobb pontkülönbséggel kellett volna megvernie őt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: