DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Mercedes: Hamilton nem hagyta győzni Bottast

Valtteri Bottas úgy szerezte meg pályafutása harmadik győzelmét, hogy csapattársa, a világbajnok Lewis Hamilton végig mögötte autózott. Direkt hagyta volna nyerni? Wolff szerint kizárt.

Az az érdekes helyzet adódott a 2017-es szezon végén, hogy a legtöbb győzelmet arató Lewis Hamilton az utolsó három nagydíjon már nem állhatott a dobogó legfelső fokán. A pódium a záró futamon összejött, ezúttal ugyanis csak csapattársától, Valtteri Bottastól kapott ki. Azonnal felmerült többekben, hogy a négyszeres világbajnok, az évközi segítségekért, hálából nem is támadta meg a finnt, hogy az behúzhassa az év utolsó futamát.

A Mercedes csapatfőnöke határozottan cáfolja ezt az elképzelést, szerinte ugyanis jól láthatóan Hamilton mindent beleadott az első körtől kezdve, csak a legvégén engedett ki, amikor már látta, hogy nem boldogul. Ráadásul nem osztott, nem szorzott végül az eredmény, mivel Vettel harmadik helyével könnyedén megtartotta év végi ezüstérmes pozícióját.

„Nagyon örülök, hogy Valtteri egy ilyen erős versennyel jelentkezett, nagyon rászolgált már erre a győzelemre. Rendkívül pozitív ez számára, azok után, hogy a nyári szünet óta meglehetősen nehéz időszakot kellett, hogy maga mögött hagyjon” – dicsérte finn pilótáját Toto Wolff.

Wolff szerint Hamilton előzött volna, de Bottas túl gyors volt


Lewis Hamilton direkt vette kényelmesre? „Nem, mindent beleadott a győzelemért, a világbajnoki cím megnyerése után is dolgozik benne a győzelmi ösztön. A rádión is arra kért minket, hadd tekerje feljebb a motorját. Végül úgy döntött a csapat, hogy mindketten a maximális erőt kinyerhetik az erőforrásból, bár ezzel jókora rizikót vállaltunk. Mégis éreztük, hogy ki fog tartani mindkettejük motorja” – reflektált a felvetésre a Mercedes csapatfőnöke.

„Valószínűleg a Ferrari valódi tempóját láthattuk, úgy látom, ma több csapat is már úgy tekintett erre a versenyre, mintha 2018 első nagydíja lett volna. Természetesen nem tudhatjuk, mennyi alkatrész készült már a jövő évre, amit az autójuk tartalmazott. Idén a Ferrari egyébként is olyan autóval rukkolt elő, ami az első perctől kiválóan teljesített. Nekünk is gyors autónk volt, de néha nagyon nehezen beállítható. Ezeket a kisebb problémákat meg kell oldani, aztán jövőre meglátjuk, ki hogy fejleszt” – tekintett előre Wolff.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: