DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Alonso sok sikert kívánt a Hondának, Vandoorne „raliautót” vezetett

Nem volt túlzottan eseménydús versenye a McLaren párosának, de legalább a spanyol F1-es pilóta a pontszerzők között ért célba, hiszen csapattársa folyamatosan az MCL32-es irányíthatóságával küszködött.

Stoffel Vandoorne az Abu Dhabi Nagydíj hétvégéjén közel azonos tempót autózott Fernando Alonsóval, a versenyen azonban nem találta a tempót, és több mint egy perces hátrányban zárt hozzá képest a 12. helyen. „Nagyon nehéz volt a futam rajtja, szerintem valami megsérülhetett az autón, vagy valami már kezdettől fogva nem működött” – idézte a Motorsport a belgát. „Úgy éreztem, mintha egy raliautót vezetnék. Korán a bokszba mentünk kereket cserélni, és hogy ellenőrizzük a problémát, de utána is ugyanúgy szenvedtem tovább. A tempóm kicsit javult, de közel sem volt jó.”

Vandoorne úgy véli, a csapatnak rá kell jönnie a hiba okára, de úgy véli, valószínűleg a diffúzor lehetett a ludas abban, hogy az MCL32-es „vezethetetlennek” bizonyult. „Egyáltalán nem volt tapadás, folyamatosan csúszkáltam, úgy éreztem, nagy probléma lehet. Ellenőriznünk kell az adatokat, hogy mi romolhatott el.”



A belga a verseny vége felé komoly nyomás alatt állt Kevin Magnussen és több kollégája felől, de sikerült megtartania pozícióját. „Nem tudom, hogy voltam rá képes. Szerintem többé-kevésbé mindent kihoztunk a lehetőségeinkből: meglátni a kockás zászlót, és magam mögött tartani azokat az autókat volt a legjobb eredmény, amit elérhettünk.”

Csapattársa, Fernando Alonso úgy vélekedett, hogy versenye nem bizonyult izgalmasnak, egyetlen küzdelemtől eltekintve, amikor meg tudta előzni Felipe Massát. „Ma kijött nekünk a lépés, és meg tudtuk előzni a kiállás után” – vélekedett a spanyol. „Jó verseny volt. A mi pozíciónkból nem annyira izgalmas, hiszen egyetlen csatát vívtunk, melyet követően egyedül autóztunk a futam nagy részében, de jó, hogy a pontszerzők között zárhattunk.”

Az Abu Dhabi Nagydíj jelentette egyúttal a McLaren-Honda partnerkapcsolat utolsó versenyét is, Alonso pedig a múltbéli kritikaözön ellenére nyájasan intett búcsút a japánoknak. „Ez fontos verseny volt a projekt szempontjából. Pontot akarunk szerezni. Remek futamot teljesítettünk, két ponttal, és örülünk neki. Három év van a hátunk mögött, és büszkének kell lennünk arra, amit el akartunk érni. Bár eredmények terén nem voltunk sikeresek, mindenki keményen dolgozott. Útjaink elválnak, de remélhetőleg mindketten eredményesek leszünk a jövőben” – tette hozzá a kétszeres bajnok.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: