DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Horner: Őrület, mennyi a szigorítás

A Red Bull csapatfőnöke nem enged a negyvennyolcból, a Brazil Nagydíj után ismét megtámadta az FIA ötletét, mely szerint jövőre már csak három motort használhatnának fel a csapatok büntetlenül.

Mikor a Formula-1 2014-ben bevezette a jelenleg is használt 1,6 literes turbómotorokat, még öt egységet fogyaszthattak el az istállók egy-egy szezonban. Ez a korlátozás idén négyre, jövőre pedig már csak háromra szigorodik, miközben az MGU-K-ból, a vezérlőelektronikákból és az energiatárolókból mindössze két darabot szerelhetnek majd büntetlenül az autókba. Az egyértelműen látszott, hogy az F1 jelenlegi motorszállítói felének, a Renault-nak és a Hondának már az idei korlátozással is komolyan meggyűlt a baja.

 ricciardo_2017_retirement

Daniel Ricciardo műszaki hiba miatt négyszer kényszerült idén futamot feladni


A francia erőforrásokat használó Red Bull a közelmúltban már többször tiltakozott a szigorítások ellen, Christian Horner legutóbb egy Brazil Nagydíj előtti megbeszélésen hozta fel újra a témát, ám nem, hogy támogatókra nem talált, a Ferrari egyenesen nemtetszését fejezte ki a Red Bull enyhítést célzó javaslata miatt.  Horner ettől azonban kitartóbb, az Abu Dhabi Nagydíjon újra szóba hozta az ügyet. „Az én szememben ez tiszta őrület” – írta a motorsport.com. „Ezt az évet épp, hogy hat motorral kihúzzuk. Bolondság, hogy több verseny mellett évi háromra akarunk lemenni (jövőre egy futammal bővül a versenynaptár – a szerk.). Kétlem, hogy a hátrasorolásokat jelenlegi formájukban bárki is szereti. Nem túl jó érzés úgy eljönni az utolsó versenyhétvégére, hogy a büntetések megpecsételik azt. Számomra egy 21 futamos év mellé az öt motor sokkal ésszerűbb lenne.”

Horner bízik abban, hogy két versenyzője további büntetések nélkül túléli a hétvégét. „Ma régebbi, korábban már használt egységeket szereltünk be. Ha a mai két szabadedzést kihúzzuk motorcserék nélkül, azzal a hétvége további részére kissé jobb helyzetbe kerülünk, így talán nagyobb kockázatot is vállalhatunk majd” – zárta nyilatkozatát.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: