DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Briatore szerint ki akarják nyírni Verstappent

Az ifjú hollandnak rengeteg tisztelője van az F1-es paddockban, most a Renault korábbi vezére vette védelmébe a háromszoros futamgyőztest, a szerinte igazságtalan bírói ítéletek miatt.

Kevés olyan Forma-1-es pilóta van, aki bemutatkozása óta annyi követőt, és legalább annyi ellendrukkert szerzett volna magának, ráadásul ilyen rövid idő alatt, mint Max Verstappen: a holland most ér harmadik szezonja végére, s bár mind pilótársai, mind pedig a sportág legendái ódákat zengenek róla, vannak olyanok is, akik  folyamatosan kritizálják pályán mutatott viselkedését.

Flavio Briatore – aki legszívesebben kihajítaná a hibrid erőforrásokat az F1-ből – előbbi csoportba tartozik, és úgy véli, a döntéshozóknak nem kellene letörniük a lelkesedését.



„Verstappen a Forma-1 új sztárja” – nyilatkozta az olasz az Auto Hebdo című lapnak. „Elég jól teljesít, de megpróbálják kinyírni őt. Ez őrület. Ha én vezetném az F1-et, tizenkét Verstappen lenne a rajtrácson! Max kivételes pilóta, kineveti a rendszert, és remekül előz. Az emberek szeretik ezeket a képességeket.”

Briatore szerint a büntetések csak még népszerűbbé teszik a Red Bull pilótáját. „Minél többet szankcionálják, a rajongók annál inkább kedvelik őt. Hihetetlen, hogy minden versenyen megbüntetik, vagy legalábbis majdnem. Az F1-et túlirányítják, a pilótáknak teret kellene biztosítani a küzdelemre. Ez a legnagyobb különbség a MotoGP-hez képest. Azok a srácok kerék a kerék ellen harcolnak 300 km/h-nál, és egyre többen nézik őket.”

Az olasz azonban elmondta, van egy másik tehetség, aki szakértő szemmel sokra viheti a Forma-1-ben: „Charles Leclerc nagyon jó, és ha remekül menedzselik majd, nagyszerű jövő áll előtte.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: