DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Massa felidézte legszebb F1-es pillanatát

Már csak egy verseny van hátra a mezőny egyetlen braziljának karrierjéből, aki egy hosszú interjúban megemlítette, melyik volt a legszebb pillanata az F1-ben, ahogyan azt is, mit tart jelenleg a legfontosabbnak.

Az Abu Dhabi Nagydíjon véget ér egy karrier: Felipe Massa végérvényesen szögre akasztja a bukósisakot vasárnap délután, hogy ezentúl már a pályán kívülről figyelje a sportág eseményeit. Az AS című lapnak adott nyilatkozatában a brazil előbb megnevezte az az öt pilótát, akiket legnagyobb ellenfelének tartott a sportágban – meglepő módon Kimi Raikkönent nem sorolta közéjük –, majd elmondta, hogy mi a legfontosabb számára visszavonulása idején.



„Az, hogy az emberek tisztelnek engem, találkozzak bárkivel, vagy töltsek valakivel egy kis időt, mindenki tisztel. Felemelt fejjel zárom a karrieremet, és ez a legfontosabb” – nyilatkozta Massa, majd amikor arra kérték, idézze fel legszebb F1-es pillanatát, így válaszolt: „Az első győzelmem Brazíliában olyan volt, mint egy álom.”

A tizenegyszeres futamgyőztest a Formula-E főnöke tárt karokkal várja a sorozatban, a brazil pedig igencsak fontolóra vette a csatlakozást az elektromos sorozathoz. „A hosszútávú versenyzés nem igazán hoz lázba engem, a Formula-E viszont nagyon erős sorozat, szerintem ez a legérdekesebb hely a küzdelemre és a győzelemre.”

Massát megkérték arra is, értékelje az F1 helyzetét a Liberty Media eddigi tevékenységének tükrében: „Tetszik, amit csinálnak. Nagyon sok lehetőség van még a fejlődésre, sok mindent lehet tenni az emberek figyelmének felkeltéséért, például (további) versenyeket rendezni az Egyesült Államokban… tetszik. Szerintem az F1-re szép jövő vár" – tette hozzá a brazil, aki szerint Brazília komoly probléma előtt áll, hiszen jövőre nem lesz F1-es versenyzője a rajtrácson.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: