DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

A szezonzárón sem lazíthat a McLaren

A wokingi alakulat számára ismét nehézkesen alakult egy szezon: a folyamatos műszaki hibák mellett a teljesítmény sem volt meg, Eric Boullier mégis talált néhány pozitívumot a 2017-es esztendőben.

Messze nem erről álmodott az idei szezon végén a McLaren-Honda, mivel csupán a Saubert sikerült maguk mögé utasítaniuk a konstruktőri bajnokságban. Ráadásul az ember két kezén meg tudja számolni, hányszor szerzett pontot Alonso és Vandoorne a 2017-es szezonban.

Eric Boullier és a McLaren vezetősége az utóbbi években elhíresült arról, hogy képes meglátni a rosszban is a jót. A francia szakember ezúttal sem tett másképp: „Elégedett vagyok a csatákkal, amiket vívtunk, és a kihívásokkal, amiket teljesítettünk 2017-ben, bár az eredményeink ezt sajnos nem tükrözik.”

„A csapat minden tagja fáradhatatlanul dolgozott a csomag javításán versenyről versenyre, és ez ezen a hétvégén sem lesz másképp: igyekszünk a legtöbb időt eltölteni minden edzésen, amink még maradt a szezon lezárása előtt. Minden egyes lehetőséget kihasználunk a pályán, hogy kiértékeljük és fejlesszük a csomagunkat, és értékes leckéket vegyünk a következő évre, ezért ez a hétvége is nagyon fontos lesz számunkra” - folytatta a wokingiak csapatfőnöke.

 boullier-a-szezonzaron-sem-lazitunk



Talán a Honda lecserélése mondatja a következőt Boullierrel: „Egyre jobban kiismertük a 2017-es új szabályokat, és nagyon sok adatot gyűjtöttünk, különösen az utóbbi néhány versenyen. Jó helyzetbe fogjuk hozni magunkat a télen, és ez segíteni fog a döntéseinkben, amiket a következő évi csomaggal kapcsolatban fogunk meghozni.”

„Tudom, hogy az egész csapat nevében beszélhetek, amikor azt mondom: a McLaren-Hondánál mindenki optimizmussal és tisztelettel várja az utolsó hétvégét Abu Dhabiban. Minden egyes emberünk hihetetlenül keményen dolgozott az elmúlt három évben, és a hullámvölgyek és a rossz tapasztalatok ellenére is bizakodó maradt. Egy cél fog lebegni a szemünk előtt a McLarennél ezen a hétvégén: hogy keményen dolgozzon, és mindent megtegyen a pozitív szezonzárás érdekében” - zárta mondandóját véget nem érő optimizmussal a McLaren csapatfőnöke.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: