DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Ricciardo: Jó esélyeink lesznek Abu Dhabiban

Az ausztrál F1-es pilóta szerint erős lesz a Red Bull a jövő hétvégi szezonzárón, ahol szeretné megszerezni idei második győzelmét – miközben korábban még dobogóra sem állt ezen a pályán.

Daniel Ricciardo eddig egyetlen győzelmet aratott a Formula-1 2017-es szezonjában – a kaotikus Azerbajdzsáni Nagydíjat tudta megnyerni még a nyár elején –, viszont a Red Bull elmúlt versenyeken mutatott javuló formája miatt bizakodó az ausztrál a jövő hétvégi Abu Dhabi Nagydíjat megelőzően. Pedig korábban még csak dobogóra sem állt a szezonzáró helyszínén az összetettben negyedik helyen álló, ám a ferraris Kimi Raikkönen által hétpontos távolságból üldözött pilóta – ennek ellenére Ricciardo kedveli a félig nappal, félig éjszaka rendezett futamot.

ricciardo-redbull-interlagos-2017-1



„A Yas Marina igazából az egyik kedvenc pályámmá vált az évek során. Kicsit olyan számomra, mint Suzuka: mindig jól mentem rajta, de a dobogóra nem igazán sikerült felállnom. Japánban megtörtem idén ezt a trendet, és remélem, Abu Dhabiban is képes leszek hasonlóra” – idézi a Red Bull versenyzőjének szavait a GPUpdate.net.

„Jó móka vezetni ezen a pályán, az alkonyat is bejön, és szerintem azért is élvezzük jobban, mivel ez a szezonzáró. Az edzéseket még nappali fénynél tartják, a versenyt viszont alkonyatkor, ami még nagyobb kihívás elé állítja a pilótákat. Általában nem is érdemes komoly következtetéseket levonni a nappali edzésekből, hiszen este, amikor igazán számít, jóval hűvösebb a pálya, és ettől az autók viselkedése is megváltozik. Nem azt mondom, hogy feleslegesek azok az edzések, de érdemes észben tartani, hogy nem feltétlenül tükrözik a valóságot.”

Amikor az esélyekről kérdezték, Ricciardo így felelt: „Amikor a téli holtszezonban olyan sokáig nem ülhetünk autóba, segít a tudhat, ha egy erős eredménnyel zárod az évet, mert akkor úgy érzed, megérdemled a pihenést. Úgy vélem, jó lesz az autónk Abu Dhabiban. Korábban már mondtam, hogy szeretnék még egy győzelmet idén, és szerintem erre elég jó esélyünk lesz.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: