DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Montoya: Kubica a Williamsnél? Vicc!

Számos szakértő úgy véli, a Williams megüresedő helyére a legesélyesebb jelölt Robert Kubica. Nem osztja azonban a lelkesedést Montoya, aki szerint Kubica nem képes már ugyanúgy vezetni.

Szenzációszámba menne, ha Robert Kubica hét évnyi kényszerű szünet után újra a Formula-1-ben folytathatná pályafutását. A nyári tesztek során (három alkalommal is tesztelt a Renault jóvoltából) úgy tűnt, hogy fizikálisan is jól bírja és versenyképes köridőket is produkál a népszerű lengyel versenyző.

2011-es ralibalesete során azonban súlyos alkarsérülést szerzett Kubica, jobb karja továbbra is csak korlátozott mozgásra képes. Emiatt még mindig többen is vannak, akik nem veszik komolyan, hogy a lengyel valaha is képes lesz visszatérni a száguldó cirkuszba. Pedig a teszteken egyáltalán nem úgy tűnt, hogy Kubicának bármilyen problémája is lenne a vezetéssel, a közel tízórás tesztnapon sem ütközött semmilyen akadályba és még szélvészgyorsnak is bizonyult.

Montoya nem számol Kubicával, Head szerint a legjobb választás lehet


Hogy valóban a 32 éves, egyszeres futamgyőztest szerződteti-e a Williams? Montoya a legkevésbé sem hiszi ezt. „Őszintén szólva, ez egy vicc. Egészen biztos vagyok abban, hogy Robert már nem alkalmas 100%-osan a Formula-1 nyújtotta kihívásokat leküzdeni. Egyszerűen nem tudja majd a határokat feszegetni” – nyilatkozta a hétszeres győztes kolumbiai versenyző.

Ugyanakkor Patrick Head, a Willams istálló egyik alapítója messzemenően támogatná Kubica szerződtetését. „Robert rövid pályafutása alatt az egyik legjobb versenyző volt a Formula-1-ben. Csak ő tudhatja, készen áll-e a kihívásra. Nagyon súlyosan megsérült, ezért a Williams tudni szeretné, milyen állapotban van. Ha fizikálisan tartósan jól teljesít, akkor a lehető legjobb választás lenne őt megszerezni” – reagált a felvetésre Patrick Head.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: